20 év vívmányai

by

Mostanában komoly kampány van az interneten és a tévékben a 89-es események huszadik évfordulója kapcsán. Dokumentumsorozatok, interjúk, archívumok, egyik-másik egész igényes, most is megy itt a hátam mögött egy az m1-en. Érdekes megfigyelni, hogy még azt se igazán lehet ezekből a kampányokból kivenni, hogy pontosan minek is a huszadik évfordulójáról beszélünk, és miért is. Mert ugye nem a rendszerváltásról, mert az egyrészt lényegesen hamarabb kezdődött, és azóta se igazán fejeződött be, de az is tagadhatatlan, hogy azóta nagyot fordult a világ. Próbáljuk meg számba venni az elmúlt 20 évet, keressük meg a legfontosabb vívmányokat, amikre majd hivatkozhatunk, amikor az unokáink megkérdezik, hogy mi a túró is volt abban az 1989-2009 közötti időszakban olyan nagyon történelmi.

Adminisztratív változások

Megalakult a Magyar Köztársaság a korábbi népköztársaság helyett, kiléptünk a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, beléptünk a NATO-ba, az Európai Unióba, a Schengeni határunióba, bár a valutaunió még a mai napig várat magára. Lehet utazni és  vállalkozni, pofázni és hőbörögni, meggazdagodni és elszegényedni, tulképp bárki bármit csinálhat, és ez visszavonhatatlannak látszik, erre alkotmányos garanciák vannak. És ha ez nem lenne elég, akkor még ott van néhány gazdasági és katonai világhatalom, akiknek elemi érdekük, hogy ez így is maradjon.

Műszaki-tudományos fejlődés

A 80-as években robbanásszerű fejlődésnek indult a mikroelektronika, és ennek nyomán a kommunikációs technológiák, a számításigényes természettudományos kutatások, az ipari, üzleti folyamatok. Az eredmények némi késéssel, a társadalmi változásoktól függetlenül, kb. a 90-es évektől kezdve beszivárogtak Magyarországra is: ma már nem létezik olyan vállalkozás, iskola, intézmény, ahol nem használnak számítógépet. Rutinfeladattá vált pl. a szívkatéterezés, az ultrahangos magzatvizsgálat, teljesen hétköznapi dolog a számítógépes építészeti látványterv, glass-cockpit repülőgépeket üzemeltet nemzeti légitársaságunk, RFID chip van az útlevelünkben és a céges belépőkártyáinkon, mikroprocesszor adagolja a gázolajat a terepjárónkba és a freont kondenzgázt az olcsó klímaberendezéseinkbe.

Kommunikációs boom

Internet és mobiltelefon 20 éve gyakorlatilag nem létezett. Ma, ha véletlenül otthon felejtjük a telefonunkat, még félútról is visszafordulunk érte, hazaérve pedig a legelső dolgunk bekapcsolni a számítógépet és megnézni, miújság a nagyvilágban, persze csak akkor, ha nincs mobilinternetünk, mert akkor ezt már a liftben is megtehetjük. Kevesebbet tévézünk viszont: 89 környékén esténként volt stabil 5 millió magyar tévénéző, ma már alig több, mint 2.5 millió, és TV producerek egész hadseregei dolgoznak azon, hogy az eltűnt hányadot valahogy mégiscsak visszaszerezzék.

Kultúra, társadalom

Talán ez a legnehezebb bekezdés, elkerülni a “bezzeg a mi időnkben” jellegű frázisokat, de kétségtelen, hogy 89-ben álmodni se mertünk tanárverésekről, coming outokról, swingerclubokról, borotvált nemi szervekről, diszkódrogokról, vadul burjánzó önmegvalósító projektekről, szinglikről és poligámokról, sztárkurvákról és divatleszbikről, adult vállalkozókról, városi kultúrgerillákról, magányos és szervezett nácikról és egyéb holdkórosokról. Lehet ezekről fanyalogni, de tény, hogy ma igen tág határokon belül bárki csinálhat bármit, bárki lehet az, ami csak lenni akar.

Gazdaság, üzleti élet

Végére hagytam ezt, mert nem igazán önálló kategória, leginkább az összes előbbi következménye. Óriási változás, hogy szabad és lehet vállalkozni, kereskedni, megnyíltak a piacok, kiözönlöttek a magyarok, bejöttek a multik, hozták a külföldi üzlet kultúrákat, beleértve a plázákat, a kínai piacokat és a HR-, PR- és marketingmanagereket, kereskedelmi médiákat, reklámpollúciót, olcsó és kényelmes bankszámlákat, netbankolást, hitelkártyát, devizahiteleket, rafinált befektetési konstrukciókat, végre- és behajtócégeket. Könnyebben és gördülékenyebben lehet bármilyen üzleti manővert meglépni, igaz, belebukni is könnyebben lehet bármibe.

Te mit gondolsz, melyik a fentiek közül a legfontosabb, legnagyobb hatású, leginkább említésre méltó az elmúlt húsz év Magyarországát tekintve? Esetleg kihagytam valamit?

20 év legfontosabb vívmánya?

  • Kommunikációs boom (100%, 8 Votes)
  • Adminisztratív változások (0%, 0 Votes)
  • Műszaki-tudományos fejlődés (0%, 0 Votes)
  • Kultúra, társadalom (0%, 0 Votes)
  • Gazdaság, üzleti élet (0%, 0 Votes)

Total Voters: 8

Loading ... Loading ...

2 Responses to “20 év vívmányai”

  1. ser-teperto

    látod,ilyen szorgos vok,mindjárt válaszolok
    a visszafejlődésre én tegyem fel a kérdéseket,v megteszed te?csak a dolgok dialektikája miatt…
    persze más jellegű kérdések szüxégeltetnek,de legyen kerek a perec.Tedd meg kérlek!

  2. Ne haragudj, én nem hiszek a visszafejlődés-elméletben, márcsak azért sem, mert egyrészt a változás iránya az mindig szubjektív nézőpont kérdése, másrészt azé, hogy a mérőszámot a számlálóba vagy a nevezőbe teszed-e. (pl.: 20 év alatt drasztikusan csökkent a vállalati KISZ-titkárok száma, viszont óriási mértékben megnőtt a KISZ-titkár nélküli vállalatok száma – és ezt bármelyik változásélménnyel el lehet játszani)

    Egyébként meg kifejezetten ügyeltem rá, hogy az egyes témák leírása semleges maradjon, és a kérdésem se az volt, hogy meik a fentiek közül a legjobb, vagy legüdvözítőbb, hanem hogy melyik a legnagyobb, legnyilvánvalóbb hatású.

Leave a Reply