Archive for August, 2010

vasárnap

Monday, August 9th, 2010 by

tegnap nem tudtam felvenni a telefont, mert tetűlassan kellett autópályán vezetnem, ami sokkal nehezebb, mint gyorsan menni, mert defektes lett az egyik kerék, de azzal a virsli-pótkerékkel csak nyolcvannal lehetett menni, és a disznószállítóktól, a teherautókig, meg az összes csónak- és vitorlásszállító , plussz az összes őskori retrócsotrogány leelőzött és lehet, hogy az útinformba is bemondták, hogy egy hülye mászik az autópályán, de nem tehettem róla, mert megigértem egy barátomnak, hogy meglátogatom, mivel tipikus városipatkány létére arra adta a fejét félighirtelen felindulásból,  hogy leköltözött a Balatonhoz,  egy kb ötszázlelkes kis faluba és nagyon várt, és ráadásul televolt a csomagtartó rönkfákkal, mert jó ötletnek tűnt levinni neki egy csomagtartónyi fát, úgyis mindig szabadtűzön süt, részben, mert szereti,  részben pedig mert még nincs bekötve neki a gáz, úgyhogy kicsit fura volt, hogy mikor hozzá kellett férni a pótkerékhez, először telepakoltam a benzinkutat fával, majd a kerékcsere után vissza, de nem baj, mert a barátom meg volt hatva, “marha” mondta nekem szeretettel és kezetcsókolt, de nem maradtam ott nála, mert csak, így aztán borozni ugyan nem tudtam vele, csak ültünk és dumáltunk az elvadult kert közepén, aztán mikor besötétedett,  csatlakoztam a vasárnap esti  felvándorláshoz, így cseppet sem volt feltűnő, hogy lassan megyek, mert nem is lehetett volna másképpen, a kb 45 perces út így majdnem két órásra sikerült, de közben Queen számokat énekeltem (magnós segédlettel) az elnéző kutyának és aztán Isten segedelmével 11-re hazaértünk.