A Tikkelő, az Elvakult és a Rátarti

by

Az ember pontosan 3 indíttatásból politizálhat, ha odáig süllyed: beidegződés, meggyőződés, megfontolás.

A Tikkelő beidegződésből gondol elsőre még mindig – államszocialistából demokratikussá avanzsált polgárként – minden központi intézkedés bevezetésekor a nyugat ármánykodására; és nem pedig meggyőződésből.

Az Elvakult meggyőződésből szavazott az MSZP-re, mert úgy vélte azok a politikai erők (elkülönülő életpályájuk miatt egyébként ismeretségbe soha nem kerülhető természetes személyek egy kellően népes, egymásra talált csoportja) olyan pozíciót mondhatnak magukénak, amelynek köszönhetően a rendszerváltoz(tat)ás után is megőrizhető lesz országunk legvidámabb barakk jellege; tehát nem szemforgató megfontolásból.

A Rátarti megfontolásból szavazott a Fideszre, mert úgy kalkulált, hogy a választási ígéretek alapján neki és családjának kényelmesebbé és biztosabbá válik majd az élete, tehát döntése nem puszta beidegződésen alapult.

A politika egy hittan, csak éppen a politizálók nem hitoktatók, hanem normál, mezei szájviszketegek, akik számára egy BÁRMILYEN álláspont hangzatos kifejtése már önmagában olyan mértékű örömérzetet biztosít, mint amilyet egy egészséges honfitársunknak okozna valamely ténylegesen alapvető emberi szükségletének látványos kielégülése.

Tags:

Comments are closed.