Egyremegy

when you tried to kiss me / i only bit your tongue / when you tried to get me together / i only came undone

(i won’t be soothed)

f     é     l     e    k

megírom, megtanulom és felmondom neked.
megérzem és eltáncolom neked.
meghallom a fejemben és eléneklem neked.
meglátom/-érzem de nem tudom elmondani se lerajzolni se leírni se megmutatni és akkor csak mosolygok rád (meg azért is, mert örülök neked persze), mint amióta elképzeltem, h szerintem te nem is szavakban (depláne nem mondatokban) gondolkodol (ellentétben velem), desőt még nem is képekben talán, se nem hangban, hanem valahogy mindez egyszerre lehet talán vagy nem is tudom, olyan valamiféle vízió lehet, de talán ha sokat kedveskedem és hízelgek és rimánkodom és bűvöllek meg bájollak, akkor vajon lehet, h egyszer (kísérővel!) beengedsz a fejedbe? egész hátralévő életemben elbarangolnék ott…

a bëlga politikai:) lemeze ingyen letölthető:
http://www.belga.hu/belgatavasz/

tudok madarat/kutyát/gyereket/férfit szelidíteni.
tudok téli éjjel másfél órát gyalogolni hazafelé erőltetett menetben (többet is, de csak annyit kellett).
tudok 140 km-t biciklizni egy nap alatt, féligmeddig sík terepen (esőben és/vagy éjjel lámpa nélkül).
tudok az északi-tengerben úszni (bár éget).
tudok a londoni tőzsdén alternatívenergia-részvényt venni (ha végre rászánom magam, h használjam azt a tetves alkalmazást).
tudok feszített figyelmet igénylő szellemi munkát végezni, miközben belül folynak a könnyeim a remegő szívembe bele.
stb.

de mindez semmi ahhoz képest, hogy:

meg tudok bocsátani. még magamnak is.
meg tudok érteni olyasmit (nem elméletet:), amiről sose gondoltam volna.
érdeklődéssel rá tudok csodálkozni a más(ik)ra.
tudok várni.
tudok harcolni, de tudok veszíteni is (asszem…)

ilyenek.

túl
sok*
voltam
mindig

vö: becsukta magára az ajtót / belülről akasztotta be a kampót / barkácsolt a szobájában egy hajót

* túl sok, túl kevés, csak pont sohase elég

mondja a vonagábor reggel a tévében, h hát még jó, h indulatosak! hát mi történt itten, kérem, az elmúlt akárhány évben?! hát nanáhogy!

szép gyerek ez a vona. ha a fiam volna, mondanám neki, gáborkám, de szép energikus lettél! szép dolog a tüzesszemű forradalmárság, mégis azt mondom, kéne neked valami jó kis levezetés. pl a kültéri sportok jutnak eszembe. sziklamászás. harc az elemekkel, férfias dolog, kell hozzá energia, az indulat is elmegy (mér esik? mér fúj? mér csúszik? mér szakadt el? mér esett le? hogy az ég rogyjon rá arra a kurva hegyre, akkor is felmászom!).
aztán majd, pár év hegysziklamászás után, amikor az indulat mellé megjön a bölcsesség is, na akkor gyere vissza. és még nagy ember is lehet belőled.

jó dolog az indulat, félre ne értsen senki. és meg is értem, nanáhogy. kell az indulat, az agresszió, nagyon is (lásd dahlke: az agresszió mint esély). csak nem a politikában.
(meg még sok helyen nem. már ha valaki nem szeretne habzó szájjal tüntetésen kiabáló háziasszony, békávéellenőrrel emberkedő nagyellenálló stb lenni. aki erre pályázik, annak természetesen mindez nem szól.)

ugyanis aki indulatos, az nem gondolkodik.
gondolkodó ember tehát nem szavaz a jobbikra. se.
tiszta sor.

(update: a XI. ker.-i lakossági fórum után meg már ciki is.)

- maga tökéletesen tisztában van a valósággal, nem skizofrén, nem pszichotikus, és mégis: 3 szót beszél valakivel és már (szándékosan túlzok) a gyerekekre gondol.
- ez tényleg túlzás (pláne a gyerekek), de értem, hogyan érti. hát ez van, mit csináljak. élénk a képzeletem. de attól még pontosan tudom, h mi történik a realitásban. viszont pl mikor megnéztem az ördögűzőt, utána megváltozott a lakás.
- megváltozott a lakás? (more…)

ül, pultnál, kornyad, alkohol áztatta, bevérzett szem, nem most ázott be, az látszik, jó ideje áztathatja már, rám néz vele és aszondja: örök nyár. (vagy ökörnyál? nem mernék megesküdni.)
nem tudtam nem rámosolyogni.
mostanában valahogy nem tudok nem.
pedig nem könnyű (sőt nehéz) nekem, de teljes testükkel a lábamnak dőlő (idegen) kutyák, kedvesen rám néző (idegen) kamaszok, utcán megszólító (idegen) emberek szegélyezik.
sőt: már a rémálmaimban sem vagyok egyedül.
hmmm.

- jónapot kívánok, fokföldi ibolya van?
- az pont nincs…
- a fürdőszobába kéne, egy olyan, amelyik szereti a hideget, mert nyitva van az ablak, de sok a fény.
- hát… van ez a primula, ezt ki is lehet ültetni…
- az erkélyre?!
- meg ez a csillagvirág…
- ezek nem tetszenek. van már ott egy ibolya, de szeretnék mellé egy rózsaszínt is.
- megmondom a főnökömnek. gyakran jár erre?
- eddig nem jártam… de járhatok végül is. kaphatok egy telefonszámot?
- persze, felírom.
- akkor majd hívom. köszönöm.
- köszönjük, viszontlátásra.
***
(agapornis: 4000 ft)
- szia, nem látok egy agapornist se…
- igen, a múlt héten adtam el az utolsó  kettőt… a madarak nem nagyon mennek mostanában.
- de azért lesz még?
- nem hiszem. csak esznek, nőnek és eladhatatlanok lesznek…
- sajnálom, köszi, szia.
- szia.
*
nem szeretném, ha bezárnának a virág-, állat- és egyéb kis boltok.

(a részvényeket meg eladom a picsába.)

méregetjük egymást, és igyekszünk óvatosnak de mégis egyenesnek lenni, ami ugye nem könnyű, de mindketten tudjuk, h egyrészt mennyire tud fájni egy óvatlanul eltalált régi seb, másrészt viszont ne maszatoljunk már, nem azért vagyunk itt, rövid az élet, meg amúgyse szeretjük a mellébeszélést.
mintha két külön nyelv, és nekem ez új, mert nekem mind kicsit a testvérem volt, és te meg nem az vagy, hanem olyan idegenférfiszerűférfiszagú férfiférfi.
és nem, nem értjük egymást simán és egyszerűen, mint pl vele meg vele meg vele, hanem magyarázni kell és pontosítani és elmutogatni és eljátszani. és sose gondoltam volna, de pont ez benne az izgalmas.
pont te, az Idegen.