Egyremegy

– avagy átköpök a gondolataim között –
– avagy egy nyúlugrás tollrajza –

Kezdem azzal, hogy elhatároztam, hogy közérthetően fogok fogalmazni, amikor saját magamnak írok. Ennek titka, hogy nem futtatok párhuzamos elbeszélési szálakat, és sok kötőszót alkalmazok. Óvakodni fogok az elágazásoktól, a félbehagyott, majd később folytatott gondolatmenetektől és a közbevetésektől. Mindezt azért teszem, hátha évek múlva, amikor a) jobb emberré válok, b) szerényebbé válok, c) lassabb észjárásúvá válok, d) önmagammal szemben elnézőbbé és nyitottabbá válok, akkor elolvasva jobban fel tudom majd idézni mindezt, amit önmagamnak most írok: ezt a tollrajzot.

Az történt, hogy az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy egy bizonyos 1. gondolat motoszkál a fejemben. Nem árulom el még magamnak, hogy mi volt pontosan ez az 1. gondolat, mert nincs még jelentősége, következésképpen nem is emlékszem rá. Aminek viszont már van jelentősége számomra, következésképpen eszembe jut, az a 2. gondolat, ami az 1. gondolatot követte, nevezetesen:

„Milyen érdekes, hogy bár nem vagyok se fizikus, se filozófus, mégis ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutnak eszembe!”

Nos, ez volt a 2. gondolatom, amely annyival érdekesebbnek bizonyult az 1. gondolatnál, hogy azt nyomban kiverte a fejemből. De mi is lehet olyan érdekes ezen a 2. gondolaton?  Hogyan lehetett ez képes kiverni a fejemből az 1. gondolatot ilyen véglegesen? Nem csigázom tovább a saját kíváncsiságomat, inkább elárulom: 2. gondolatom tartalmazott egy nagyon gyakori, tehát sokak által használt szófordulatot: „ilyen és ehhez hasonló”. Na, ez a részlet ugrasztotta meg elmém vadasparkjában a nyulat.

Azon kezdtem gondolkodni, hogy mit jelent az, hogy „ilyen és ehhez hasonló”. Először az ugrott be, hogy ennek jelentése voltaképpen „az ehhez teljesen hasonló, és az ehhez csak részben hasonló”. Ami ugyanis „ilyen”, az nem „ez”, hanem egy másik dolog, amelyik éppen „ilyen”, mint ez. És folytathatnám 2. gondolatom eme szófordulatának nyomán kialakult, vitatható helyességű okoskodásom taglalását – hogy például az egész probléma fel sem vetődött volna, ha nem magyarul gondolkodom –, de nem teszem. Amit viszont fontosnak találtam magam számárára jelen soraimmal írásba foglalni, és ami miatt egyáltalán „tollat ragadtam” – milyen különös szófordulat! –, az éppen a gondolatrészletek kinagyíthatóságának gondolata volt. Nagyítsuk hát ki ezt a gondolatot:

Felismertem, hogy a gondolatok világa milyen kísértetiesen hasonlít az anyagi világra! Ahogy a tárgyak alkotórészekre bonthatók, ha belenagyítunk, úgy a gondolatok is alkotórészekre bonthatók, ha belegondolunk. Másképp mondom:

A) Milyen érdekes, ahogy egy kávéskanálra ránagyítva előbb előtűnnek a fényes felület apró karcolásai és szennyeződései, majd tovább nagyítva a látszólag tükörsima felület szívszorító rücskössége, míg végül – bizony számunkra VÉGül – megjelennek az atomok. Ezek a kis bigyók, amelyeknek már alig vannak a megszokott értelemben vett tulajdonságaik. Ezek a kis bigyók, amelyekben már nincs semmi emberileg érdekes, az okos fizikusok mégis olyan elkeseredett vehemenciával vizslatják őket, mintha legalábbis az örök élet titka és a jövő heti lottószámok kiszámítási képlete lenne a lepucérítva már egykedvű és kifejezéstelen kis jószágokba kódolva. (És az is van – bizonyos értelemben.)

B) Az is éppen ilyen érdekes, ahogy egy gondolatba jobban belegondolva előbb előtűnnek a nyelvi kifejezésmód értelemzavarai és ambivalenciái, majd tovább gondolva a szavak mögötti látszólag kristálytiszta fogalmak szívszorító értelmezhetetlenségei, míg végül – bizony számunkra VÉGül – megjelennek az axiómák és szubsztanciák. Ezek a kis bigyók, amelyek se jót, se rosszat nem jelentenek. Ezek a kis bigyók, amelyekben már nincs semmi emberileg érdekes, az okos filozófusok mégis olyan elkeseredett vehemenciával vizslatják őket, mintha legalábbis nevük, arcképük és főként meddő eszmefuttatásaik örök fennmaradásának, és a feledéstől való szüntelen rettegésük elfelejtésének egyetlen létező receptúráját lehetne belőlük kiolvasni, mint kávézaccból a jövendőt. (Ki is lehet olvasni – bizonyos értelemben.)

Azért írtam le magamnak mindezt, hogy később is emlékezzek, hogy a fenti A és B mennyire egy rugóra jár – milyen érdekes kifejezés! –, valamint el ne feledjem, egyaránt milyen darabos és lukacsos is a fizikusok és a filozófusok világa, ha eléggé ránagyítunk. Mindig szeretnék emlékezni arra, hogy a kávéskanál vagy az elején említett 2. gondolatom egyaránt olyan kis bigyókból áll, amelyek között akkora rések vannak, hogy „akár át lehetne közöttük köpni”!

Milyen érdekes, hogy bár nem vagyok se fizikus, se filozófus, mégis ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutnak eszembe!

(Süsü)

A tintamodul (Föld) élettartama végéhez közeledik. 0,5%-nyi élettartam van hátra. Tanulmányozza a szervizkézikönyvet (biblia), illetve forduljon képzett helyi karbantartóhoz (pap) vagy a szervizképviselethez (madonna).

The correct answer is False. (A helyes válasz Hamis.)

Amikor majd öregasszony leszek, lila ruhában fogok járni
Hozzá nem illő, piros kalappal, ami nem is áll jól nekem
És a nyugdíjamból pálinkát fogok venni, meg selyemkesztyűt
Meg körömcipőt, miközben meg azt mondom, nem telik vajra.
Le fogok ülni a járdaszegélyre, ha majd elfáradok,
És termékmintákat szedek össze, és megnyomom a tűzjelzőket
És a korláton zörgök végig a botommal,
Hogy bepótoljam, amit jó kislány koromban kihagytam.
Ki fogok menni az utcára papucsban, amikor esik
És mások kertjében szedek majd virágot
És megtanulok köpködni.
Akkor már az ember felvehet ronda pólót és lehet kövér
És megehet egy ültő helyben egy rúd kolbászt
Vagy ehet csak csalamádés kenyeret egy héten át
És tollat, ceruzát, meg kupakokat gyűjthet dobozkákban.

De most még vigyázni kell, hogy ne izzadjunk bele a ruhánkba
És be kell fizetnünk a csekkeket, és szépen beszélni az utcán,
Hogy jó példát mutassunk a gyerekeknek.
Meg kell hívnunk vendégségbe a barátokat, és újságot kell olvasnunk.

Vagy talán próbáljak már most is néha gyakorolni?
Nehogy az emberek nagyon kiboruljanak és elképedjenek majd,
Amikor egyszer csak öreg leszek, és elkezdek lila ruhában járni.

When I am an old woman I shall wear purple
With a red hat which doesn’t go, and doesn’t suit me.
And I shall spend my pension on brandy and summer gloves
And satin sandals, and say we’ve no money for butter.
I shall sit down on the pavement when I’m tired
And gobble up samples in shops and press alarm bells
And run my stick along the public railings
And make up for the sobriety of my youth.
I shall go out in my slippers in the rain
And pick flowers in other people’s gardens
And learn to spit.
You can wear terrible shirts and grow more fat
And eat three pounds of sausages at a go
Or only bread and pickle for a week
And hoard pens and pencils and beermats and things in boxes.

But now we must have clothes that keep us dry
And pay our rent and not swear in the street
And set a good example for the children.
We must have friends to dinner and read the papers.

But maybe I ought to practice a little now?
So people who know me are not too shocked and surprised
When suddenly I am old, and start to wear purple.

Harap pilih bahasa
Harap pilih negara
Layanan telepon
Seluler Anda

Magyarul: Válassza ki a nyelvet. Válassza ki a mobiltelefonos szolgáltatáshoz tartozó országot.