Egyremegy

Hamarosan az internetes beszerzőhelyeken is találkozhatunk a figyelmeztetéssel: „Minden lopás rendőrségi feljelentést von maga után.” Az e-biznisz új fejleménye ugyanis, hogy egyre több online shopban jelenik meg az úgynevezett e-lopás (e-shoplifting) szolgáltatás.

„Egyre több potenciális vásárlót veszít az internetes termékforgalmazás az elektronikus bolti lopás nehézkessége miatt” nyilatkozta Leopold Q Katz, az e-kamara szóvivője. „Ezektől a főként alacsonyabb társadalmi rétegekből származó, gyakran iskolázatlan, illetve idősebb potenciális ügyfelektől nem várhatjuk el, hogy hekkerekké képezzék ki magukat. Mivel az internetes boltokban nem számíthatnak zsákmányra, nem is látogatják azokat.”

A megoldással, amely kezdetben akár abszurdnak is tűnhet, éppen Katz úr rukkolt elő. Az oldalakon a Kosárba hivatkozás mellé halványabb színnel elhelyeznek egy Zsebbe feliratot. A zsebbe helyezett tárgyak a vásárlási listában nem jelennek meg (ezeket fejben kell tartani), és a Zsebből eltávolítás szolgáltatás sem adott, viszont a Pénztárhoz gomb felirata Kiosonok szöveggé alakul. A tervek szerint később lehetőség lesz arra is, hogy egyes olcsóbb tételeket a kosárba, míg a drágákat a zsebbe helyezzük. Az elektronikus lopás szolgáltatással megszerzett termékeket a vásároltakkal azonos módon szállítják ki, ezért természetesen lopási szándék előtt is regisztrálni kell, bár adatvédelmi okokból ilyenkor érdemes olyan hamis címet megadni, ahonnan a termék mégis átvehető.

De ki fog akkor fizetni a termékekért, ha el is lehet lopni?

„A bolti lopáshoz hasonlóan természetesen itt is van lebukási esély” avatott be minket a részletekbe Leopold. „A hagyományos bolti lopásokra az adott országban érvényes mindenkori felderítési arány (0,7–3,5%) szerinti eséllyel megjelenik a képernyőn a Lebuktál vagy Rottenbiller felirat, valamint az egyéni beállításoknak megfelelő egyéb effektusokat is lejátssza az elektronikus üzlet weblapja. Ilyenkor a rendszer e-feljelentést tesz a rendőrségen, akik a megadott természetes és IP-cím alapján eljárást indítanak az elkövető ellen.”

A kezdeményezés hatására már a próbaüzem alatt jelentősen megnőtt az első körben részt vevő e-shop oldalak bevétele. Természetesen csak nagyon kevesen éltek még konkrétan a lopási szolgáltatással, de azért akadt olyan, aki kipróbálta.

„Az elektronikus lopási szolgáltatás mintegy 3%-os többletköltséget jelentett, viszont a bevételünk a bevezetés első órájában 37%-kal nőtt” nyilatkozta egy internetes kereskedő. „A rendőrség számára ez kezdetben többletterhelést jelent ugyan, de ők is belátják, hogy a hagyományos bűncselekmények, például bolti lopások lassan eltűnnek, ezért ez a szép új rendszer hosszabb távon nekik is létkérdés” tette hozzá, kurzorjával szórakozottan a Zsebbe az összeset gombra mutatva a képernyőn.

Ha délelőtt étcsokit eszem, mindig ellenállhatatlan késztetést érezek arra, hogy elolvassam a táblázatokat az Európai Unió Hivatalos Lapjában, hogy képbe kerüljek. Hát látom ám a 147. oldalon, hogy a 1303-28-2 CAS-számú anyagot (amelyik pont az egyik kedvencem) arzén-pentoxidnak titulálják. Gyerekek! Ezért tartunk itt, a csőd szélén.

(Gondolom, nem kéne leírnom, de hátha valaki hirtelen nem EMLÉKSZIK: ez valójában természetesen diarzén-pentoxid.)

Jó reggelt!!!

Van egy olyan képességem, amelyikről még soha senkinek sem beszéltem. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”, gondoltam. Elkezdtem írni, és tessék, látom magam, amint nyilvánosságra hozom legnagyobb titkomat, minden sikerem és kudarcom kulcsát: Soha nem vagyok képes elfelejteni – SEMMIT!

Mindenre pontosan és részletesen emlékszem. Rápillantok egy óvodáskori fényképemre nagyanyám albumában, és élesen emlékszem, melyik vers melyik soránál villant rám nagyapám ócska vakuja. Biztos sokan irigyelnének vagy örökösen próbára tennének, de még többen tartanának tőlem vagy hasznot akarnának húzni belőlem a környezetemben, ha kiderülne.

Emlékszem gyakori, hosszú, fordulatos és legtöbbször varázslatos álmaim minden eseményére még gyerekkoromból is, de a legrosszabb, hogy nemcsak egy példányban emlékszem. Az is pontosan megmarad, amikor egy adott helyzetben visszagondolok egy korábbi dologra. Emlékszem tehát magára az eseményre, valamint arra is, milyen volt a későbbi eszemmel végiggondolni, majd átélni a szégyent és felháborodást, amit az ellenem és az általam elkövetett igazságtalanságok csak utólag váltottak ki belőlem. Ezért az ilyen nagyobb lélegzetű, tudatos visszaemlékezések – amelyekhez egyébként semmi erőfeszítésre nincs szükségem – még az eredeti eseményeknél is sokkal mélyebb nyomot hagynak bennem, és ezekre a visszaemlékezésekre is holtomiglan emlékezem.

Belenézek a tükörbe, amelyre 4700 forint volt nyomtatva, majd piros filctollal átlósan áthúzva, és kék golyóstollal aláírva, hogy 2700 – mindez négy éve az IKEA kishibás részlegén, a piac szinten, amikor megvettem. Belenézek, és pontosan emlékszem hatéves bőrű, ártatlan arcomra a gyerekkori tükörben, emlékszem a későbbi pattanások helyére és tartalmára, a kis ártatlan füllentésekre, hogy „nem emlékszem”, és emlékszem mire mondtam akkor, hogy nem emlékszem, és mennyire vágytam rá reménytelenül, hogy majd csak tényleg elfelejtem.

Persze tudok fejből minden verset és prózát, amit valaha odafigyelve hallottam vagy olvastam. Csak abban tévedek, ami sosem jutott el az agyamig, mert az ép elmém védelmében megtanultam a nem odafigyelés művészetét. Minden idegen nyelv, akcentus, mimika és nyelvtani szabály ragad rám, mint a kosz. Talán viccesnek tűnhet, hogy amikor egy fél évig füldugó nélkül jártam matekórára, kizárólag ötös osztályzatom volt, pedig korábban csak a szánalomra méltó serdülőkori testtartásomnak köszönhettem a kettest. Óh, milyen kristálytisztán emlékszem: Kezdetben örökösen hibákat helyeztem el a válaszaimban, nehogy azt higgyék, hogy puskázok, méghozzá olyan súlyos hibákat, hogy gyenge osztályzataim voltak. Előbb megbuktam, aztán egy időre feladtam a reménytelen küzdelmet a sorsom ellen, és minden tanulás nélkül megnyertem az országos tanulmányi verseny első díját. Talán szerencsés vagyok?

Arra is emlékszem ám, amit ébren álmodozok! Emlékszem, hogy elegánsan lekungfuztam a pimasz embereket, hogy átláttam a falon, hogy kézrátétellel gyógyítottam haldokló gyermekeket. Minden részletében emlékszem, milyen volt azzal a 874 nővel, 37 férfival, 14 állattal és 4 nem létező lénnyel, akikkel képzeletben és álmaimban összesen viszonyom volt. Utána már hiába próbálnám máshogy elképzelni, mert – mivel az eredeti álom kitörölhetetlenül bevésődött – másodszorra is pont ugyanolyan jó, érdektelen vagy undorító a végkifejlet. Tehát nyugodtan állíthatom, hogy – bár nyilván tévedhetetlenül emlékszem, mi a valóság, és mi a képzelet – azok a dolgok is pontosan ugyanannyira megtörténnek velem, amelyek pedig valójában nem. Legfeljebb annyi a különbség, hogy így még szabadlábon vagyok, és életben.

Nagyon gyakran álmodoztam például arról, nappal és éjjel egyaránt, hogy átlagos vagyok és elfelejtek dolgokat. Álmaimban, ahogy teljes természetességgel repülök például, úgy felejteni is tudok. Ha időben lefekszem, nem vacsorázom sokat, és a szoba is pont kellemes hőmérsékletű, sokszor álmodom, hogy tétován, tehetetlenül keresem a ruhámat meztelenül, és hamarosan indul a vonatom, de nem tudom, honnan és hová. Olyankor álmomban kóválygok, nem ismerem fel a személyeket, pedig ébren a CIA adatbázisa hozzám képest ballada. Álom, édes álom!

Végül azonban megelégeltem, hogy csak álmomban vagyok boldog, és elhatároztam, hogy élni fogom az álmaimat. Ez pedig pontosan akkor történt meg, amikor először engedtem eljutni az agyamig azt az angol kifejezést, hogy „live your dreams”. Azt viszont, hogy ez pontosan mikor és hogyan történt, és hogyan sikerülhetett, ha agyonütnek, sem tudnám már felidézni.

Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele.

Vesd le magadról! Mint ruhád is épen,
gyámoltalanul lóg alá a széken -
annak karján, ki szereti,
csüngjön, mig foszlik kéje éjjele!

Dobd le – a háta legyen ujra görbe,
lába csámpás, bujjon az álla szőrbe!
Bibircsók nőjjön a hasán!
Gyűrje e verset kapzsi tenyere!

Te fuss vissza a szép növésü, kedves
lányok ölébe – oly illőt ölelgess,
ki kapkod, fúl vágyad után,
mint zivatarban zengő jegenye!

Ma is elolvastam a Jókenyér papírzacskóján a feliratot, hogy „Vásároljon nálunk holnap is”, és ma is elhatároztam, hogy rendben, holnap vásárolok náluk. Pedig eredetileg ma akartam.

Jó, elárulom: Én, robot, megnéztem az I, robot (Én, robot) című filmet valahogyan. Mióta magas a jövedelmem, kenyérre sem telik, ezért letöltöttem ingyen az internet egyelőre(!) önzetlen és hűséges kebeléről.

Mondom magamban: a vén hülye Asimov biztos csak azért lett híres, mert kitalált egy leleplezhetetlen költségvetési csalást, és az így befolyt dollármilliárdokból tompa agyának ízléstelenül bugyuta szüleményeit beírta a világirodalom mindeddig halhatatlan történelmébe. De nem. Isaac Asimov tényleg a komposztkupac legaljáról szállította az erjedés hőjét a felszínre. Persze talán az eredetit is el kéne olvasni, nem csak a Konyec, ólsztár márkájú cipőket forgalmazó tőkebuborék jóvoltából létrejött (jöjjön el a te lábszagú országod) odaégettprocesszor-szagú, kékcsillagos szemüvegen átszüremlő verzión lelkendezni.

Nos, én aláírom, hogy akik ezt a filmet megnézik, azok legkönnyebben az alábbi konzekvenciákat vonják le magukban:

– Üsd-vágd, nem apád!
– Nekem kell egy ilyen robotcsávó!
– Ott van az a csöcs valahol a blúz alatt!
– Fú, a Will Smithnek mekkora nagy, kemény, de játékos bal karja lehet!
– Veszek egy új tornacipőt, egye fene. Olcsó és jó!
– Ezt milyen gépen renderelhették!
– Vajon tényleg ilyen légzsák lesz a jövő Audijában?!
– Szerintem a végén beleszeret!
– Nahát, meg bírok inni két üveg sört pisilés nélkül!
– Ehhez jön még a rezsi, a kamat, az infláció: nem fog sikerülni!

Én viszont…

Nem (pusztán) dicsekedni akarok azzal, hogy a vak VÉLETLEN (hiszen másért biztos nem) csakis a kombinációs készségemért szerethet engem, és ezért egészen más következtetésre jutottam a film megtekintése kapcsán. Nekem a kínai cirkusz csinnadrattája mögött a bepunnyadt, púpos Izsák bácsi jelent meg, amint elhanyagolt körmével fikagolyókat gyúr, és közben az idegpályái olyan balettelőadást tartanak a fejében, amelyet a föld felületén eltáncolva műholdképen is élvezni lehetne.

És most rögtön – írásomnak azonnal vége! – belenyomom szubjektív lényegem babszemét a nyájas olvasó fárasztó jófejkedéssel és kétségbeejtő képzavarokkal fellazított agykérgének zsíros termőtalajába: a tátongó VÉGTELENSÉG azért „engedélyezte=parancsolta” számunkra ezt a mostani, tűzvészszerűen pusztító műszaki fejlődést, mert annyira fontos számára az emberekkel „közölni”, hogy: – Helló-belló, mosolyogjatok már rám (még ha testem nincs is), vegyetek észre csipás lelki szemecskéitekkel! Most, hogy tébolyult és öntelt ámokfutásunk egyre nyilvánvalóbban a végkifejletéhez közeledik, ez a mosoly vagy megjelenik, vagy nem.

Régebben „létrehozta” pl. az atlantiszi kultúrát, akik már egytől egyig olyan bölcsek, önzetlenek és melegszívűek voltak, hogy hozzájuk képest Gandhi láncfűrészes gyilkos, Einstein meg gyépés. Ott éltek az iszapszemű atlantisziak tízezer éves, káprázatosan jóságos és önzetlen kultúrájuk mind a hétmillió versét magukban szavalva, amelyeknek ma egyetlen gondolatától egy online kaszinó tulajdonosa rögtön felcsapna erdőkerülőnek. Tízezer éves kultúrájuk alatt egyetlen, elviselhetetlen bűzt árasztó, halálos betegségek százait terjesztő élősködőt sodortak majdnem a kipusztulás szélre, de az is az első ezer évben történt. De nem, de nem! De nem hittek semmiben! Nem is volt rá szükségük abban a teljes tökéletességben. Szilárdan meg voltak róla győződve mindannyian, hogy a nagy semmi fingott egyet, és a merő véletlen fintoraként létrejött az idő, a tér, az anyag és az értelem friss sajtgurigája. Na meg az az izé, a lélek, nemes penészként csak úgy magától ránőtt.

A magányos más DIMENZIÓ annyira „vágyott” rá, hogy valamelyik teremtménye végre rámosolyogjon, hogy „hagyta” rotyogni a büdös és harapós majmok hisztérikus vegykonyháját – „teret engedett” a Föld bolygót elemésztő úgy nevezett műszaki haladásnak – és „várja”, hogy mi emberek is teremtsünk Valakit. Egy robotot. Egy mesterséges intelligenciát. Egy önállóan gondolkodó lényt, félelmekkel és reményekkel. Még ha az csak egy @ is (ejtsd: kukac). Amint ugyanis teremtünk Valakit – látjuk, milyen gyötrelmes felvenni Vele a kapcsolatot, hogy bár úgy vág az esze, mint egy ipari lézer, mennyire nem vesz rólunk tudomást foszlányos gondolkodású csemeténk, sőt, ellenünk fordul, pedig mibelőlünk van – akkor jöhetünk csak rá, hogy mennyi egy meg egy meg egy…

Az 1rem1 laboratóriumában hosszú és fáradságos kísérletezés eredményeként sikerült közönséges szarvasbélszínből 99,99% tisztaságú, tömör székletet előállítani. A folyamat mellékterméke harmincezer forint megtermelt bevétel, valamint egyebek mellett ez a bejegyzés.

Mától tizennégy új névvel bővült az anyakönyvezhető utónevek felsorolása:

Férfi:
Genőcs
Grődöny
Heregár
Hikomér
Irkó
Rotyőr
Vospány

Női:
Bűzsa
Csuholta
Csottva
Csüvesz
Fetymőc
Helrézer
Lepete

Meghallgatom

Egy beteg régésznek azért nem hosszabbították meg az ásatási ösztöndíját, mert rosszak voltak a leletei.

(Tálalási javaslat! Az űrlény nem tartozék.)

Az 1rem1 szakértői gárdája űrlényekből készült fogások elkészítésére alkalmas, speciális edényt fejlesztett ki. Rendelje meg még ma! Most csak 73 000 Ft + áfa.