Az elfelejtett légió

by

Volt nálunk egy komplett idióta gyerek, úgy hívták, hogy Danyi Géza, de lehet, hogy nem is így hívták, mert nem hallgatott arra, hogy “Danyi honvéd, hozzám!”, arra viszont igen, hogy GÉÉÉÉZA a kurva anyád bazmeg, hol a picsába vagy már?! Egy ilyen nyírségi parasztgyerek volt, az a fajta, aki 18 éves korára elveszítette a fogsora felét, elitta az agyának a háromnegyedét, valamint valószínűleg a teljes családja börtönben és/vagy elfekvőben tölti napjait. Kesehajú, vizenyősszemű apró kis fickó volt, örök debil vigyorral a fején, és totál érthetetlen tájszólással, amire még rájátszott a fogatlan szájszerve meg standard alkoholszint. Ennek valahonnan mindig volt pálinkája, de egy idő után senki nem baszogatta érte. Leveleket nem írt és nem kapott, látogatója sose volt, egyszer engedték haza szabadságra Szabolcsba a falujába, de két nap múlva a katonai rendészet hozta vissza Budapest Keletiből, odáig bírt eljutni saját erejéből, ahol aztán jól berúgott, és a továbbiakban nem fárasztotta magát a vonatozással.

Ez a Géza annyira hülye volt, hogy a fogyatékosság határát súrolta, fegyvert nem lehetett a kezébe adni, mert képtelen volt felfogni vagy alkalmazni olyan egyszerű egyszerű szabályokat, hogy épületbe való belépés előtt vagy gépjárműre való felmászás előtt szabályosan kitárazzuk a fegyvert, nehogy véletlenül lekaszaboljuk önnön bajtársainkat plusz további ártatlan civileket.

Egyszer egy hosszútávú vezetési gyakorlaton voltunk, ami abból áll, hogy teherautóoszloppal meg kell tenni kb. 30 kilométert úgy, hogy egy jármű se boruljon a susnyásba, és a végén ugyanannyi autóval érkezzünk vissza, ahánnyal elindultunk, plusz lehetőleg az emberek is mind meglegyenek, de ezt már csak bónusz fokozatért, alezredestől felfele követelték meg. A Géza volt beosztva az egyik Kamazra már az isten tudja, hogy mi célból, ugyanis természetesen vezetni se tudott, pláne nem teherautót. Valami málházói feladata volt talán, ez a platón történő zötykölődésben merült ki gyakorlatilag, de lényeg az, hogy mindenkinek ki legyen pipálva a kiképzési tervében egy ilyen vez.gyak.

Én voltam a parancsnoki rádiós, de miután megállapítottuk, hogy a rádió csak a 9 méteres árbócantenna telepítése után használható, beláttuk, hogy ez a művelet menet közben gyakorlatilag kivitelezhetetlen, így kommunikációs lánc nélkül maradtuk. Ezután az egyetlen feladatom az volt, hogy időnként hátramásztam a platóra, és ordítozva közöltem a mögöttünk haladóval, hogy szerintem zörög a sárhányó.

Persze egy ilyen vezetési gyakorlat igen megerőltető művelet, úgyhogy kábé óránként muszáj volt megállni és rendezni a sorainkat, bevárni az leszakadozókat meg leugatni a méltatlankodókat. Meg is szomjazik ilyenkor a jó katona, úgyhogy a tiszt urak vezényletével útitervbe iktattuk először a Márkus tanyát, majd Igor Vaszilijevics bolgár kertészetét, ahol csudálatos módon a fóliasátrak alatt kertészet egyáltalán nem volt, ellenben pálinka és házibor rengeteg, plusz néhány, hogy-hogy nem, honvédségi márkájú olajkályha, honvédségi gázolajjal. Mivel igen fáztunk és szomjasak is voltunk, megszálltuk tehát Igor fóliasátrait, ahol akkurátus rendben sorakoztak a honvédségi lócák, honvédségi demizsonok és merőkanalak, valamint bádog bögrék, amibe Igor gyakorlatilag fillérekért mérte a szeszt.

Gézát kint hagytuk őrségbe. Na nem az Ötödik Északolasz Hadtest hirtelen megjelenésétől tartottunk, hanem a cigányoktól, akik rendszeresen fosztogatták a magukra hagyott honvédségi járműveket, amiket egyébként harckészültségi okokból nem lehetett kulcsra zárni (ezt ők jól tudták), slusszkulcsuk se volt (ezt is jól tudták), hanem gombnyomásra indultak, már amikor, szóval minden okunk megvolt rá, hogy egy fegyveres őrszemet für alle falle hátra hagyjunk, míg iszunk, ha nem akarunk szégyenszemre gyalog hazakutyagolni.

Igen ám, de valahogy a Géza mégiscsak megoldotta, hogy ő is berúgjon, és mire visszaértünk, ő már békésen hortyogott az egyik Kraz alatt (ott nem esett rá a havaseső), mellén kereszbe a géppisztolyával.

Meglátta ezt Imrefőhadnagy, aki éktelen haragra gerjedt, és elhatározta, hogy majd most megleckézteti ezt a barom Gézát. A terve az volt, hogy odalopózik, és a részegen alvó katonáról lelopja a fegyvert, majd ezután sorakozót és fegyverszemlét parancsol, ahol ki fog derülni, hogy a katona nem bír elszámolni a fegyverével és hahh! jól lebukik, két hét fogda, satöbbi. Mondtuk neki, hogy ugyanmár, nem kéne ezt, minek pöcsölünk itt ezzel, menjünk már mert késő van. De a főhadnagy csak ragaszkodott a tervéhez, úgylátszik megérezte, hogy eljött ma az ő nagy napja.

Levetette magáról a köpenyét, hasravágódott, és Chuck Norrist megszégyenítő stílusban, könyökre-térdre támaszkodva, mintegy nyomot is alig hagyva, hasmánt elkezdett bekúszni Géza után a teherautó alá. Egy igazi felderítőtiszt! mondaná egy avatatlan szemlélő, de  mi tudtuk, hogy Imrefőhadnagy legalább olyan részeg mint Géza, csak ő jobban fázik, és ezért nem aludt még el.

Miután Imrefőhadnagy eltűnt a teherautó alatt, mi már nem láttunk semmit, csak annyit hallottunk, hogy a teherautó alól lövések dördülnek, ádáz dulakodás zaja hallatszik, majd kisvártatva iszonyatos káromkodás és csörömpölés közepette előmászik Imrefőhadnagy falfehéren, Géza pedig az ismert debil vigyorával: “Háááá! Iiiaaa eeeee eüüü ééé???” (=kb: megyünk már gecik vagy mi van?)

Apránként összeraktuk a történetet: Imrefőhadnagy nem tudta, hogy Géza csőrehúzott, sorozatlövésre állított géppisztollyal alszik (a biztonság kedvéért, ahogy utólag magyarázta). Ezért mikor Imrefőhadnagy a sötétben óvatlanul a fegyverért nyúlt, az elsült, amitől Imre úgy megijedt, hogy elsősorban jól bebaszta a fejét a kardántengelybe. Másodsorban a Géza erre felriadt, és a vaksötétben első dolga volt behúzni egy kurvanagyot a támadójának, továbbá kicsit meg is rúgdosta, már amennyire a hely szűke megengedte. Imrefőhadnagy erre jobbnak látta sürgősen kimászni.

Jót röhögtünk volna az egészen, ha nem derül ki hamarosan, hogy a lövések átlyuggatták Igor Vaszilijevics centrális fóliasátrát, és csak a vakszerencsének volt köszönhető, hogy nem volt ott éppen egy italozó katona se.

Mindegy, a Gézának ezentúl nem adtak fegyvert a kezébe. De ezen kívül se lehettett semmire se használni: az hagyján, hogy írni és olvasni nem tudott, de pl. telefonálni sem, így gyakorlatilag semmilyen szolgálatra nem lehetett beosztani. Végül az egyetlen munka, amit rá lehetett bízni, az a kertészkedés volt: gereblye, ásó talicska meg ilyenek remekül passzoltak a Géza kezébe, az egy gond csak az volt, hogy Géza mindig combig ganésan került elő (és persze részegen, de ez mindegy), úgyhogy a parancsnokság idővel elrendelte, hogy Géza eztán bakancs helyett gumicsizmában menjen mindenhová, így lett Géza az egyetlen gumicsizmás katona a Varsói Szerződésben.

Végül mindenki elfogadta, hogy az a gumicsizmás, tudod, az a szerencsétlen hülyegyerek, hagyni kell, végül is nem árt senkinek, és legalább messziről látszik, hogy nem is igazán katona.

A kertészeket, így Gézát is, egyszercsak elkezdték nagyon megbecsülni: a laktanya kerítésén belül több hektárnyi, gondozásra szoruló zöldterület volt, a parancsnok meg fejébe vette, hogy ez lesz az ország legzöldebb laktanyája. Szó ami szó, tényleg szép volt, ápolt fák, bokrok, gyep, minden. Dehát rengeteg munka volt vele, nyáron pl. fűnyírás, ami – mondván – kézi erővel szinte lehetetlen volt, ezért a szomszédos téesztől vettek egy használt benzinmotoros fűnyírógépet, de akkora volt, hogy már majdnem kombájn.

Jól is jött ez a gép, mert lehett rá gázolajat vételezni, havonta vagy két-háromszáz litert biztosan, és tulképp senkit nem zavart, hogy dehát ez egy kétütemű benzinmotoros szerkezet, amibe egyáltalán nem való gázolaj, de nem baj, ugyanis úgyis üzemképtelen volt, és az egyik siló sarkában állt letakarva egy “SA-20: Békezárolt Készlet Kinyitni Tilos” feliratú ponyvával. A katonák meg továbbra is kézi erővel, kaszával meg sarlóval (kopaszok körömollóval) nyírták a füvet.

Ám egyszer nagy baj történt: megneszelte a Miniszterhelyettes Vezérkarifőnök Elvtárs, hogy van itt egy mintalaktanya mintaszerűen karbantartott zöldövezettel, és meg akarta nézni, hogy milyen szép is az. Sajnos pont június közepén történt ez, amikor a fű a legjobban burjánzik, és nyilvánvaló volt, hogy a látogatásig hátralévő 2 nap akkor se elég a fűnyírásra, ha minden élő és mozgó ember kaszát ragad, arról nem is beszélve, hogy csak 4 db. kasza volt raktáron (a beszerzési bizonylatokon 34 kasza volt ugyan, de mindenki tudta, hogy azok valójában kerti bútorok a Zászlóalj Parancsnok Elvtárs dunaparti kulipintyójában).

Szóval nincs mese, meg kell oldani a gépi fűnyírást, különben embertelen botrány lesz. Kiadták a parancsot, hogy üzembe kell helyezni a fűnyírókombájnt bármi áron. Összetereltek mindenkit, akinek autószerelő volt a szakmája, később azokat is, akiknek bármilyen szerelő volt a szakmája, hogy valahogy leheljenek életet ebbe az ócskavasba. De hát egyszerűen nem ment. Kap benzint, oké. Kap levegőt, oké. Kap gyújtást, oké. Akkor meg miazisten baja van ennek a szarnak. Egyre kínosabb volt a helyzet, ennyi sok okos szakmunkás nem bírt elbánni egy nyamvatt fűnyíróval, pedig még a Fegyverzettechnikai Szolgálatvezető (mérnök őrnagy) is megnézte, de kurvára nem jutottak semmire.

Ekkor előkerült a Géza, gumicsizmában és szokás szerint csontrészegen. Hogy mi a fasz ez a kavarás ott a kertészeti cuccok körül?! A picsába mindenki! Mi, hogy nem indul a fűnyíró? Faszok! Dehogynem indul az!

Géza elővette a bicskáját, és miszlikre szedte a motort. Egy-egy alkatrészt megköpködött, másokat a körmével megnyomkodott, megint másokat kicsit megtaposott, mi meg egyre nagyobb csendben figyeltük, hogy mi történik. Végül Géza összerakta a motort (motrot), megintcsak egyetlen bicskával. Majd megrántotta az indítózsinórt, és csodák csodája, trrak-tak-tak-tak, a motor beindult, és úgy nézett ki, hogy képes önfentartó forgó mozgást produkálni.

– Heee heeejjj gecik, hááá mén ez! – rikkantott Géza.

Fél év múlva együtt szereltünk le, nekem úgy rémlett, Géza nem igazán örül a hazatérésnek. A leszerelővonaton ő volt az egyetlen józan katona.

Tags:

12 Responses to “Az elfelejtett légió”

  1. na pl az ilyenekért olvaslak titeket. nevettem sokat. kár, hogy pont egyetemista voltam, mikor eltörölték a sorkötelezettséget.
    valójában…
    kar a faszt

  2. :DDD

  3. ha könyvírásba fognál, szólj légyszi, feltétlenül megveszem!
    mondjuk egy dologban vitatkoznék: legalább egy darab nagyon buta gumicsizmás ember minden laktanyában akadt, nálunk is. ott, abasáron, a laktanya sarkában disznókat neveltettek vele.

  4. Hát igazán köszönöm a bizalmat, de ezek azért könyv formájában nem állnának meg, és nincsenek is ilyen ambícióim. Viszont a nagy sikerre való tekintettel majd még mesélek:)

  5. jóóóóóóóóóó!

  6. ez így valóban rövid, de vannak rövid történetekből összelőtt könyvek is : )

  7. Jo iras nagyon, valoban.
    Nekem kimaradt a sorkatonai szolgalat. Elszoktem elole. Viszont katonai altalanos- es kozepsulikba jartam, ha ez szamit. Nyilvan nem.

  8. Tudom mi a novelláskötet:) Mondom, nem írok könyvet, de ha mindenáron fizetni akarsz érte, csinálok ide egy “donate now!” gombot:)

  9. Esetleg egy fresko?

  10. Hát, ez itt nem a sixtusi kápolna, de én bármilyen kreatív ötletben benne vagyok:)

  11. Mekkora herek kellettek ahhoz, hogy miutan masok evekig szaroltak az epulettel, odatamasztod a letrat, folmaszol a meg vizes plafonhoz a meszelovel, hogy akkor nezzuk, fessunk egy kezet!

  12. Ez kurva jó volt. :D