breaking news
byzöld színű papagáj garázdálkodik a városligetben!
különös ismertetőjele, h nagyon hangos (a szerk. megj.: és harap).
nem kell befogni (nem is lehet, hehe; vadállat), de ha valaki látja, és esetleg le is fényképezné, akkor már el is küldhetné a fotót nekem igazán.
(addig is, amíg meg nem látogatom, és le nem üvöltöm a fejét a kedves ferikének, aki lassan másfél éve helyezte szabadlábra magát.
amennyiben nem ő, az se baj, mert amúgyse látok messzire, úh minden ligetizöldpapagáj készülhet!)
Feri, a ligeti Rambo.
Nekünk anno így lett papagájunk. A férjem talált egyet, nagy óvatosan megfogta (szinte csontig marta a kis rohadék), majd vérző kézzel és a madárral hazajött. Aztán már csak kalitkát, később párt kellett neki venni, hogy ne legyen depressziós a lelkem. Minket nagyjából leszart. Aztán egy kalitkatakarítás alkalmával a kutya úgy gondolta, hogy nem osztozik ő a szeretetünkön (nem volt min mondjuk, csak hát az egy buta állat :D) és kivégezte őket párostul és pillanatok alatt. A nimfák ilyen nyavalyások. Most hullámos van (őt sem szeretem, de a fiamé) ő nem szökdösik, még szerethető is volna, viszont ugyanazt a koszolást tudja előadni, mint bármely más fajtársa.
Hát ez nagyon vicces volt, jót nevettünk, kösszépen :-(
Sok agyatok lehet, h összeengedtétek őket, már bocs.
Minek az ilyeneknek állat, néha őszintén nem értem.
Te komolyan azt hiszed, hogy ez úgy volt, hogy összeengedtük őket egy arénában és vártuk a véres végkifejletet? Igen, rohadt sok agyunk volt, tény. Leraktuk a földre a tisztítás miatt alja nélkül maradt kalitkát a kertben és az addig teljesen ártalmatlannak látszó kutya (csau-csau, aki ismeri tudja, hogy totál rezignált általában) egy pillanat alatt felborította kalitkát és megtörtént a baj. Magam sem értem, hogy minek az ilyennek állat, de komolyan. És azt még el sem meséltem, hogy meghalt nálunk egy aranyhörcsög is. Meg két macskánk. (Mondjuk nem tudjuk miképp, mert csak eltűntek.) És mi is meg fogunk halni egy napon.
Na ez egyre jobb, eltűntek. Ne ragozzuk, baromira felelőtlen állattartó vagy!
De különben te magad írod, hogy nem is szereted őket, ez esetben nincs min csodálkozni.
Elárulom, hogy az anyatermészet nem a te szórakoztatásodért van.
De ha mostanáig nem esett le, már nem is fog :-(
Vegyel vissza, Adrika.
Adrienn drága, az a szerencse, hogy azért vannak még felelős állattartók. Remélem majd én is felnövök egyszer a feladathoz. Vagy le.
Miért, különben kimoderálsz?
Ha vkinek nincs a témához fűződő önálló véleménye, legalább ne próbálja belefojtani abba, akinek van!
Vagy vegyek neked egy scrollos egeret?
Dehogy moderallak. A velemeny szabad. Csak szerintem magadnak tennel jot azzal, ha nem ugatod le az embert azert, mert meglepett a madara. Kb ez a temahoz fuzodo onallo velemnyem, miszerint balesetek tortennek, valamint azzal senkinek sem hasznalsz, ha foldbedongolsz.
izékérem, a leugatott kolléganőnek nem lépett meg a madara.
az övét megette a kutya. valamint megdöglött az aranyhörcsöge és eltűnt két macskája.
és ő is meg fog halni.
csak a pontosság kedvéért.
De tényleg! Elgondolkozott már valaki azon, hogy miként került a modern ember értékrendjének legeslegelső helyére a minden egyes élőlény életének minden határon túli meghosszabbítására irányuló minden egyéb szempontot felülíró kényszer?
Attól jó egy könyv, hogy vastag? Attól szép egy festmény, hogy nagy? Attól ízlik egy étel, hogy sok? Attól jó egy munkahely, hogy sokan dolgoznak ott?
Ki vagy mi ültette el a szívünkben ezt a „föltétlenül éljen az összes hozzá (látszólag) hasonló lény körében valaha tapasztalt leghosszabb ideig” felfogást, amelynek kétes hírű oltárán MINDEN MÁS feláldozandó?
Azt hiszem – de hát én nem vagyok állatbarát -, hogy akkor borult fel ez a normális rendszer, amikor az állatok házikedvencekké váltak és megszűntek hasznot hozó társainkká lenni. Mert egy házikedvenc: tulajdon. És ahogy őrizzük a kedvenc vázánkat, úgy próbáljuk megóvni a kedvenc “állagát” is. Kifizetjük a kutya csípőműtétjét, a 12 éves haldokló macskát elvisszük állatorvoshoz, hogy hozza vissza az életbe, olyan kutyákat tenyésztünk, amelyek eleve alkalmatlanok a normális szaporodásra (szűk csípőjű, spontán szülni képtelen kutyák). Szó sincs itt már arról a régi “társ”-ról, a bajtársról, akivel megosztjuk a feladatokat, a munkát, akivel korrekten viselkedünk, hanem valami félreértett, félreértelmezett túlszeretés van talán. Meg ez a nem normális hozzáállás az élővilághoz. A totális pusztítás és a Nagy Romantikus Lelkületű Mindent Megmenteni Akarás.
Múltkor olvastam vkitől, hogy minden háziállatnak joga van a szexhez, micsoda ocsmány dolog a kasztrálás. Háát, nem tudom… Nekem inkább álszenteskedésnek tűnik ez, annak fel nem vállalása, hogy annak van felelőssége, aki több értelemmel bír. Ha lehet ilyen párhuzamot vonni, a gyereknek sem hagyjuk, hogy bátran tegyen akármit.
látok egy árnyalatnyi különbséget aközött, h „a lehető leghosszabb ideig foggal-körömmel életben tartani egy élőlényt”, illetve h amíg felelősek vagyunk érte, addig igyekszünk felnőni a feladathoz. amibe az is beletartozik, h nem fogadunk be olyan élőlényt, akiről nem tudunk gondoskodni.
konkrétan elvisszük a kutyát sétálni, akármilyen kurva hideg van; valamint kiengedjük a madarat, akármilyen mocskot csinál (deviszont előtte becsukjuk az ablakot:(((() stb.
és hiába nőtt a szívünkhöz annyira az a kalapács, ütés előtt többször is meggyőződünk róla, h valóban szöggel állunk-e szemben.