Egyremegy

Az asszony szerint az a szo, hogy “fakanal” nyilvan nem letezik a magyarban, csak kitalalom, es ne hasznaljam a gyerek elott.

látott már valaki angyalt tériszonnyal?!

szinte mindennap elmegyek előtte, rávakuzok a kirakatra, majd szinte sose megyek be.
nemrég rájöttem, miért: mert én olvasó vagyok.

Elloptak a biciklimet (a szemem lattara, de nem ertem utol a fickot), valamint meghuztak az automat a parkoloban (nem a szemem lattara).

a másik alkalmatlanságába vetett hit

Tegnap este Clara dolgozni ment, en otthon a zigotaval. Gondoltam, kicsit raerositek a magyar vonalra, es gyerekdalokat kerestem a Youtubeon. Az algoritmus eleg egyszeru volt: Halasz Judit – szorcs. Csiribiri, Szel hozott, szel visz el,  Altato… Egesz konkret gomboc volt a torkomban, es a szemem is nedvesedett. Oke, volt egy konyak, de nem tobb 30 mL-nel.

Van ez a cimboram, a Billington. Egyreszt piszok jo zenet csinal, masreszt mindketten mely tisztelettel adozunk C. Eastwood munkassaga elott . Tole hallottam ket tortenetet, es bar egyiknek se neztem utana, de elfogadom, mert egyreszt piszok jol hangzik, masreszt Billington.

Pro primo: C.E. egy kaliforniai kisvaros polgarmestere, es ebben a minosegeben betitolotta a fagylaltevest kozteruleten. Engem ez a hir magrazott csoppet, mert hogy van az, hogy egy Clint betiltja a fagylaltot? You’ve got to ask yourself one question: “Do I feel lucky?” Well, do ya punk? Cos you ain’t  gonna eat no ice-cream on the sidewalk… Ez egy fos, nem klint.

Pro secundo: Clint ugyanebben a varosban amellett, hogy polgarmester, egy szallodat is uzemeltet. Ugy gondolta, hogy a szallodajaban fagylaltot is forgalmaz majd a szallovendegeknek. A fagylaltforgalmazas engedelyeztetesi folyamatanak keresztbe fekudt a varosi jegkrem-lobbi, es megtiltottak, hogy a szallodaban a fagylalt forgalmazasat. Erre valaszkepp Clint betiltotta az fagylaltevest kozteruleten az egesz varosban. Ez Clint. Pontosan. Hitem visszatert.

Esakkortehat szombaton erosen biciklizes lesz majd a vikariusokkal.

A nej es a pasztor kozott, emigy:

N: I don’t get this whole Jesus-thing…

P: Honey, if Jesus would be easy everybody would do him.

tegnap nem tudtam felvenni a telefont, mert tetűlassan kellett autópályán vezetnem, ami sokkal nehezebb, mint gyorsan menni, mert defektes lett az egyik kerék, de azzal a virsli-pótkerékkel csak nyolcvannal lehetett menni, és a disznószállítóktól, a teherautókig, meg az összes csónak- és vitorlásszállító , plussz az összes őskori retrócsotrogány leelőzött és lehet, hogy az útinformba is bemondták, hogy egy hülye mászik az autópályán, de nem tehettem róla, mert megigértem egy barátomnak, hogy meglátogatom, mivel tipikus városipatkány létére arra adta a fejét félighirtelen felindulásból,  hogy leköltözött a Balatonhoz,  egy kb ötszázlelkes kis faluba és nagyon várt, és ráadásul televolt a csomagtartó rönkfákkal, mert jó ötletnek tűnt levinni neki egy csomagtartónyi fát, úgyis mindig szabadtűzön süt, részben, mert szereti,  részben pedig mert még nincs bekötve neki a gáz, úgyhogy kicsit fura volt, hogy mikor hozzá kellett férni a pótkerékhez, először telepakoltam a benzinkutat fával, majd a kerékcsere után vissza, de nem baj, mert a barátom meg volt hatva, “marha” mondta nekem szeretettel és kezetcsókolt, de nem maradtam ott nála, mert csak, így aztán borozni ugyan nem tudtam vele, csak ültünk és dumáltunk az elvadult kert közepén, aztán mikor besötétedett,  csatlakoztam a vasárnap esti  felvándorláshoz, így cseppet sem volt feltűnő, hogy lassan megyek, mert nem is lehetett volna másképpen, a kb 45 perces út így majdnem két órásra sikerült, de közben Queen számokat énekeltem (magnós segédlettel) az elnéző kutyának és aztán Isten segedelmével 11-re hazaértünk. 

hazaér, de nemám szépen behajt „igényessen, szépségessen”, ahová szokott, hanem ernyőt nyit, táskát, cekkert, pulcsit ragad, mert reggel még azt hitte, kell majd, foga közt a kulcscsomóval bekászálódik valahogy a kertbe, aztán a bejáratig, lerugdalja a lépcsőn tolongó sárga csigákat, amelyeket a lassan unalmas monszun serkentett ilyen magasságokba, aminek azért megvan az az előnye, hogy a fűmag, amit az ember (na jó, én) elszórt az esőzések hírére, rohamosan nő, kis szépséghibával ugyan, mert a viharok,  meg a pocsolyák  az egyenletes szétszóráson módosítottak annyit, hogy foltokban nő csak a kopasz helyeken, de a  gyors növekedés helyes  is, bár úgysem fogja utolérni a gazt, amit úgysem lehet levágni megfelelő hosszabbító hiányában. 

Szóval a cucc nagy része, és maga a kocsi is kint marad,  és kint marad Csodálatos Nalaya mai  megkésett  anyáknapi ünnepségén átadott remekműve is (nehogymár elázzon!), amelyből könnyek közt arról értesültem, hogy a három kívánsága közül az első, hogy legyen barátom, de az nem lesz nekem nehéz, mert ahogy írta, „szívemben is gyönyörű vagyok”, úgyhogy  csak erre fókuszálok erősen, miközben kenem a vacsorára kért lekváros kenyerét, amiről tudom jól, hogy annyira nem fitneszes (legalább rozskenyérre kenem), de Nalaya most árulta el az írásban (Írásban), hogy időnként a zsebpénzéből egészségtelen ételt is vesz direkt, mer az jó. Mondjuk, nincs sok zsebpénze, úgyhogy annyi belefér, és azt persze nem kötöm az orrára, hogy gyakran eszem én is kfc-ben, mert nekem meg az a jó.

Véletlenül gyakran odanézek, ahol a kutya szokott ülni, figyelmesen a jógazda pillantásával befogva a teret és a jelenlevőket,  nehogy lemaradjon valami fontos, rá is tartozó dologról, de, mivel majdnem mindenről azt gondolja, hogy rá is tartozik, így  megesik, hogy nem ér oda egyszerre két helyre. Ahol ülni szokott, nem ül senki, de nem is várható ez el tőle, tekintettel arra, hogy elveszett, és én DIREKT nem gondolok arra, hogy utálja az esőt és félhet és éhes lehet, és nem is igen érti, hogy hogy a fenébe került oda, ahol van. Nem tudom, hol van. ARRA gondolok, hogy bármikor megszólalhat a telefonom, hogy megtalálták, arra gondolok, hogy Nalayának fel kellene próbálni azt a bermudát, amit vettem neki, mert ha nem jó, holnap kicserélem, az egészségtelen ételekre, és megint arra, hogy milyen vagyok a szívemben, aztán arra, hogy a képet, amit találtam, kicsinyíteni kellene, mert így, ahogy van, nem fogadja el az a kutyakeresőkereső fórum, de kicsinyíteni nem tudok kilobyte-okat (jó, nem vágok fel, nagyítani se tudnék.  egyátalán van olyanra szükség bármikor is?), úgyhogy felhívok két barátnőt, de amit tanácsolnak, nem működik, és felhívok egy régi barátot, aki annyira régi, hogy már őszül is, de valamiért kiakad, ha ezt szóvá teszem, pedig szerintem nincs semmi abban, ha szóvá teszem, hiszen ő volt az első, akivel a lépcsőházban úgy csókolóztam, hogy csak na, és ez azért megalapoz némi bizalmaskodást. Tudom ám, hogy nem haragszik komolyan (nem szoktak), csak úgy csinál, de persze segít és megoldja, mert sokmindent tudok egyedül, de azért bőven nem mindent.

Például egészen magamtól viszem holnap műszaki vizsgára a kocsit, mert – mit ad isten –  holnap jár le, és már a múltkor is majdnem megbüntetett a rendőr, mikor megállított és már hónapokkal azelőtt lejárt, de aztán megkérdezte, mi vagyok, mivel foglalkozom, és mégse büntetett meg, ami  nem a kivételezés miatt volt, hanem azért, mert az egyik ott jelenlevő szerint nem tudta, mi az a titulus, amit mondtam neki, ami nem a rendőr hibája, mert senki nem szokta tudni, épp ezért vagy nem is mondom meg, csak ha nagyon muszáj, vagy úgy válaszolok, hogy rögtön körülírom, amitől persze mégfurább lesz, és csak néznek rám, hogy mivan.  

milyen késő lett…milyen csönd van… és milyen éhes lettem…

kenek magamnak is lekváros kenyeret. tudom, hízlal, de végül is az a lényeg, hogy a szívemben milyen vagyok, nem?