Egyremegy

amikor nagyon nehéz, és nagyon elvágyódom innen (akárhová is, de leginkább egy másik, barátságosabb univerzumba), akkor kimegyek az utcára, a lábamon, mindkettőn, és előbb-utóbb történik valami, ami miatt megint tudok egy ideig mosolyogni.

a fiú a nyugati aluljáróban, táblával a nyakában, miszerint kürtőskalács a mekdonálccal szemben.

az utcai bódés, aki fenyőágas izéket árul, és türelmesen magyarázza a bundás nyanyának, aki lenézően turkál a fenyőágak között, h virágért tessék az oktogonra menni, és közben még van időnk lopva egymásra is mosolyogni a nyanya feje fölött.

a török ételárus fiú, akivel 2 mp szemszex felér egy mással töltött, komplett éjszakával.

a mókusok a margitszigeten.

a körúti virágárusnő, aki 50 éves létére színes parókában dolgozik szilveszterkor, és felszólít, h próbáljam ki a trombitát (ellentétben a r******* üzletlánccal, ahol van pofájuk ún. kis hajókürtöt árulni dec. végén (gyártotta özv. izéné, kiskunhalas), ami nem szól, mert (a felirat ellenére) valójában távcső, de legalább jól be van csomagolva, h ne is lehessen kipróbálni).

a pénztárosnő a sparban, aki figyelmeztet, h nála nem lehet bankkártyával fizetni, mire elújságolom, h ennek köszönhetem a helyemet a sorban; erre rám mosolyog, és felhívja rá a figyelmemet, h utolsókból lesznek az elsők.

és akkor még nem is szóltam arról a határtalan örömről, ami akkor fog el, amikor mindezek után hazaérek (a fülemen is lóg valami, szokás szerint), és végre magamra zárhatom a csengőtlen, telefonkikapcsolt, inprivate brózeres szálláshelyem páncélajtaját.

ha pedig emberi szóra vágyom, bekapcsolom a dunatévét.

a_hetvegen_esik_fejunkre_a_nemetek_muholdja

johetnek_a_gyogyszernev_nelkuli_receptek

kilottek_az_ohioban_elszabadult_vadallatokat

Tegnap este Clara dolgozni ment, en otthon a zigotaval. Gondoltam, kicsit raerositek a magyar vonalra, es gyerekdalokat kerestem a Youtubeon. Az algoritmus eleg egyszeru volt: Halasz Judit – szorcs. Csiribiri, Szel hozott, szel visz el,  Altato… Egesz konkret gomboc volt a torkomban, es a szemem is nedvesedett. Oke, volt egy konyak, de nem tobb 30 mL-nel.

az_anonymus_meghekkelte_a_new_york-i_tozsdet

minden_mozdithatot_eladnanak_a_vegtorlesztok

megint_gyogyithatatlan_lesz_a_tripper

A nej es a pasztor kozott, emigy:

N: I don’t get this whole Jesus-thing…

P: Honey, if Jesus would be easy everybody would do him.

Kedves nézőink, különleges technikai bejelentéssel szakítjuk meg adásunkat.

A mai naptól kísérleti jelleggel bevezetjük a látogatóérzékeny tartalomszolgáltatást, melynek keretében lehetővé tesszük nagybecsű szerzőinknek, hogy a látogató jellegétől (és vélhető szándékaitól) függő tartalmat helyezzenek el a posztjaikban.

Első lépésként az emberi/nem emberi látogatók megkülönböztetését tesszük lehetővé. Egy egyszerű eszköz használatával beállíthatjuk, hogy a post tartalma egészben vagy részben emberi vagy gépi olvasás esetén jelenjen-e meg.

Ez a kis szövegrészlet például csak emberi látogatók számára olvasható, így nem lesz eltárolva google cache-ben, és egyéb ellenőrizetlen indexekben.

További részletek az első éles bevetés eredményeinek kiértékelése után.

Üdvözlettel:
A kutatás-fejlesztési igazgatóság

Valami veszettül elkezdtem vágyódni egy basszusgitár után, és sajnos már ismerem ezt az érzést, amikor valamit képtelen vagyok kiverni a fejemből, legyen az egy A betűs nő, egy francia versenybicikli vagy egy ritka dízelmozdony, és árkon-bokron-tűzön-vizen át, és beyond any racionalitás a végén valahogy csak-csak megszerzem amit akarok, nem törődve közben a körülöttem emiatt romba dőlő sorsokkal, megnyomorodó emberi lelkekkel, testekkel, egzisztenciákkal, méltóságokkal és jóhírekkel, beleértve a sajátomat is.

És sajnos már azt is pontosan tudom, egész pontosan, a legkisebb részletekbe menően, hogy milyet akarok. És minden lelkierőmre szükségem van, hogy ne kattintsak arra a kibaszott buy now linkre. Legalábbis ma még ne.

Igen, kedves barátaim, magyar polgárok, tisztelt választóim, minden férfi életében eljön az a bizonyos rettenetes kapuzárási pánik, amikor is felrúgva a józan ész minden szabályát, irreális pánikdöntésekkel próbáljuk hasznos (használható) életszakaszunk utolsó pillanataiban még gyorsan bepótolni mindazt, ami veszni látszik: gyorsan veszünk egy piros sportkocsit, otthagyjuk az öregecskedő feleségünket egy nyafka kis huszonéves fruskáért, ráborítjuk az asztalt a főnökünkre, bőrnadrágot és motoroscsizmát húzunk, wakeboardozni tanulunk és megvesszük életünk első hawaii ingét és Stetson napszemüvegét.

Vagy veszünk egy disznó mód röfögő basszusgitárt, felkéreckedünk vén barátaink mellé a színpadra, és nyomjuk a rakenrollt, ahogy a csövön kifér.

Pár évvel ezelőtt vettünk az anyámnak a 70. születésnapjára egy zongorát. Nem igazit, mert az nem férne el, csak egy midi billentyűzetet meg egy hangmodult, de teljesen zongora a dolog, abszolút zongoraélmény rajta játszani.

Az anyám fiatal korában nagyon jól tudott zongorázni, szeretett is, kiváló hallása volt, gyorsan tanult, falta a klasszikusokat, de aztán felnőtt korára valahogy elmaradt a zongorázás, meg a háború, meg a forradalom, meg a nácik, meg a kommunisták, meg a zsidók, úgyhogy mindig volt valami, ami miatt az elmúlt 50 évben szóba se jött többé a zongora.

Most azonban nyugdíjas korára, hogy majd most végre lesz rá ideje, satöbbi.

Igenám, nagy lelkesen elővette az ezeréves kottákat, elfészkelődött a széken, és a billentyűkbe csapott – volna, ha engedelmeskedtek volna a kezei. Dehát nem. Úgy látszik, 50 év kihagyás nem múlt el nyomtalanul. Na akkor nézzünk egyszerűbbeket, nem kell egyből a Mozartot kereszbe lenyelni. Nade a Bartók meg a Kodály se ment. Meg a bárgyú kis Chopinek se. Schubert dettó.

Szép lassan be kellett látni, hogy hetvenéves korára tökéletesen elfelejtett zongorázni. Kicsit később az is kiderült, hogy elölről kezdeni se lehet már: nem csak a zongorázás képességét, hanem a tanulás képességét is elveszítette.

Zavarbaejtő. Kár, hogy nem korábban vettünk neki zongorát, dehát tényleg nem volt se pénzünk, se helyünk, és ezek a digitális cuccok alig pár éve léteznek. És ha korábban vettünk volna, akkor mikor kellett volna, hogy ne legyen késő? Hány éves korában veszíti el az ember a tanulás képességét?

69 évesen?

60?

55?

50????

Mindenesetre a fiam intellektuális fejlődésére hivatkozva elkommunizáltam tőle az immár parlagon heverő születésnapi zongoráját. Hazudtam. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Marcit nem érdekli a zongora.

Én tanulok pánikszerűen.

Kirúgtam tegnap egy ügyfelemet, ami pályafutásom során talán másodszor fordult elő. Általában óvakodok az ilyesmitől, mert ugye sose lehet tudni, és inkább igyekszem megvárni, míg a nemkívánatos kliensek maguktól felszívódnak, de ez a faszi most nagyon kiverte a biztosítékot.

(more…)

Színes kis külhír:

Betiltották a zenét a szomáliai rádiókban. Az iszlám szélsőségesek korábban már betiltották a melltartóviselést, a telefonos zenei csengőhangokat, s bezáratták a mozikat.

Egyre többször gondolok arra, hogy át kéne térni az igaz hitre. Gondolj bele, nincs többé britniszpírsz és push-up, megszűnnek a kretén csengőhangok és többé nem baszod fel az agyad, ha eléd ül egy kosárlabdacsapat popcornt köpködve.

És hetvenhét szűz vár a menyországban.