Archive for the ‘zavaros allegória’ Category

Coca Cola-mikulás

Tuesday, December 24th, 2013 by

Áldassék az újszülött kukac! Eljött hozzá a pénzrendszer (arannyal), a nem természetes személyek (tömjénnel) és az internet (mirhával), mert meglátták az elfogadás, az emberi tartás és boldogság lehulló csillagát. A szeplőtelen Egyesült Államok ringatja, mellette jogi atyja, Európa, és odaföntről mennyei atyja, a Vatikán tekint le rá. Körülötte sok jámbor jószág – Afrika, India stb. – csodálják és szolgálják az újszülöttet, aki majd mindenkinek elhozza az örök életet és az abszolút tökélyt, és kiküszöböli végre a természet önkényes kegyetlenkedését.

üvegvisszaváltó

Sunday, October 20th, 2013 by

… mert vannak az emberek, tudod. mindegyik ilyen más-más idő- vagy térsíkban létezik, mintha széttört üveglap lenne, sok-sok üveg, na nem szilánk, mert annál nagyobb, hanem ilyen ferde izék, amiknek éles a széle. és mindegyiken ülne egy ember, vagy feküdne, vagy állna, az mindegy, szóval létezne. és mind azt hinné, némelyek egy ideig, mások meg végig, amíg csak össze nem törne az üveglapjuk, hogy van ilyen össszeérés, tudod. olyan nagy közös üvegrész. amin nemcsak egyedül. egyesek egész tömegeket képzelnének, mások, a többség, csak egyet, meg aztán több kicsit. hogy és akkor vele élnék, tudod, mondanák, és nemcsak én ülnék, feküdnék stb. ezen, hanem ő is, sőt eleve az övé is lenne, csak egy ideig nem látnám, mert mit tudom én, ő az alján élne, én meg a tetején, és nem látnánk egymást, mert mondjuk tejüveg lenne, tudod. vagy mint a lakótelepen a régi ajtók, olyan kis darabokból és azok meg mintásak vagy milyenek, szóval nem lehet rajta átlátni, az a lényeg. és akkor ülne az ember az üvegén, és várná, hogy meglássa a másikat, és megbeszélnék a legjobb barátjával, hogy az enyém még nincs, de biztos jön már, hiszen a tied már eljött, vagyis megtaláltad. és a másik boldogan mosolyogna a másik üvegdarabról, kihúzná magát, mert úgy lenne az egész, hogy bár át lehetne beszélni, de átlátni nem lehetne rendesen, hogy melyik üvegen hányan. és később a másik elszomorodna, hogy tévedett, valami hiba lehetett abban az üvegben, mert az mégse volt közös, vagyis nem azzal, akivel, az is csak egy másik üvegen volt, csak úgy tűnt, mintha. de majd, amikor! (more…)

tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek

Wednesday, August 22nd, 2012 by

– mit szeretnél karácsonyra, kicsim?
– meghalni.
– jaj, te kis csacsi, mindig olyan nehezeket kérsz… villanyvasút, hmmm?
– jó, persze.

Zongoralecke

Tuesday, June 1st, 2010 by

Pár évvel ezelőtt vettünk az anyámnak a 70. születésnapjára egy zongorát. Nem igazit, mert az nem férne el, csak egy midi billentyűzetet meg egy hangmodult, de teljesen zongora a dolog, abszolút zongoraélmény rajta játszani.

Az anyám fiatal korában nagyon jól tudott zongorázni, szeretett is, kiváló hallása volt, gyorsan tanult, falta a klasszikusokat, de aztán felnőtt korára valahogy elmaradt a zongorázás, meg a háború, meg a forradalom, meg a nácik, meg a kommunisták, meg a zsidók, úgyhogy mindig volt valami, ami miatt az elmúlt 50 évben szóba se jött többé a zongora.

Most azonban nyugdíjas korára, hogy majd most végre lesz rá ideje, satöbbi.

Igenám, nagy lelkesen elővette az ezeréves kottákat, elfészkelődött a széken, és a billentyűkbe csapott – volna, ha engedelmeskedtek volna a kezei. Dehát nem. Úgy látszik, 50 év kihagyás nem múlt el nyomtalanul. Na akkor nézzünk egyszerűbbeket, nem kell egyből a Mozartot kereszbe lenyelni. Nade a Bartók meg a Kodály se ment. Meg a bárgyú kis Chopinek se. Schubert dettó.

Szép lassan be kellett látni, hogy hetvenéves korára tökéletesen elfelejtett zongorázni. Kicsit később az is kiderült, hogy elölről kezdeni se lehet már: nem csak a zongorázás képességét, hanem a tanulás képességét is elveszítette.

Zavarbaejtő. Kár, hogy nem korábban vettünk neki zongorát, dehát tényleg nem volt se pénzünk, se helyünk, és ezek a digitális cuccok alig pár éve léteznek. És ha korábban vettünk volna, akkor mikor kellett volna, hogy ne legyen késő? Hány éves korában veszíti el az ember a tanulás képességét?

69 évesen?

60?

55?

50????

Mindenesetre a fiam intellektuális fejlődésére hivatkozva elkommunizáltam tőle az immár parlagon heverő születésnapi zongoráját. Hazudtam. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Marcit nem érdekli a zongora.

Én tanulok pánikszerűen.