Archive for the ‘Jenny Joseph’ Category

Vigyázat!

Sunday, April 8th, 2012 by

Amikor majd öregasszony leszek, lila ruhában fogok járni
Hozzá nem illő, piros kalappal, ami nem is áll jól nekem
És a nyugdíjamból pálinkát fogok venni, meg selyemkesztyűt
Meg körömcipőt, miközben meg azt mondom, nem telik vajra.
Le fogok ülni a járdaszegélyre, ha majd elfáradok,
És termékmintákat szedek össze, és megnyomom a tűzjelzőket
És a korláton zörgök végig a botommal,
Hogy bepótoljam, amit jó kislány koromban kihagytam.
Ki fogok menni az utcára papucsban, amikor esik
És mások kertjében szedek majd virágot
És megtanulok köpködni.
Akkor már az ember felvehet ronda pólót és lehet kövér
És megehet egy ültő helyben egy rúd kolbászt
Vagy ehet csak csalamádés kenyeret egy héten át
És tollat, ceruzát, meg kupakokat gyűjthet dobozkákban.

De most még vigyázni kell, hogy ne izzadjunk bele a ruhánkba
És be kell fizetnünk a csekkeket, és szépen beszélni az utcán,
Hogy jó példát mutassunk a gyerekeknek.
Meg kell hívnunk vendégségbe a barátokat, és újságot kell olvasnunk.

Vagy talán próbáljak már most is néha gyakorolni?
Nehogy az emberek nagyon kiboruljanak és elképedjenek majd,
Amikor egyszer csak öreg leszek, és elkezdek lila ruhában járni.

Warning

Thursday, April 5th, 2012 by

When I am an old woman I shall wear purple
With a red hat which doesn’t go, and doesn’t suit me.
And I shall spend my pension on brandy and summer gloves
And satin sandals, and say we’ve no money for butter.
I shall sit down on the pavement when I’m tired
And gobble up samples in shops and press alarm bells
And run my stick along the public railings
And make up for the sobriety of my youth.
I shall go out in my slippers in the rain
And pick flowers in other people’s gardens
And learn to spit.
You can wear terrible shirts and grow more fat
And eat three pounds of sausages at a go
Or only bread and pickle for a week
And hoard pens and pencils and beermats and things in boxes.

But now we must have clothes that keep us dry
And pay our rent and not swear in the street
And set a good example for the children.
We must have friends to dinner and read the papers.

But maybe I ought to practice a little now?
So people who know me are not too shocked and surprised
When suddenly I am old, and start to wear purple.