hétköznapi csodák
Thursday, February 23rd, 2012 bya 27 éves, csehszlováknak hitt hokikorimról kiderült, hogy kanadai
a 27 éves, csehszlováknak hitt hokikorimról kiderült, hogy kanadai
Kincsért tartott mohó markod
Büntetésből szórja tele
Üveggyöngyeső szitál
Gyémántokért vívott harcod
Jutalma a magány tele
Koldus élet, őszi táj
Utánam sír, értem ragyog
Kérni sem kell,
Hinni sem kell
Nekem tavasz magam vagyok
Útra kelek
Itt a reggel
Nem törődök, csak a kéjjel,
Felmérik mások a kárt
Mindenkit felpofoz éjjel,
Nappal ki magának árt
[vers]
És majd a Másnap délelőtt
Görnyedten ülsz egy kép előtt
Rájössz, hogy mindezt csak kép-zeled
Ha valamit láttál is – vége lett
Sok ajtó, ablak mind nyitva áll
Nem félsz, és nem félnek tőled ők
Fejüknek nem kell egy puha váll
Hidegen tiszták a lepedők
[sanzon]
Vasárnap éjjel hív anyád
Kérdezi, hogy van Zsófikád
Megfordul veled a világ:
Zsófikád merre jár?
És majd a Másnap délelőtt
Görnyedten ülsz egy kép előtt
Rájössz, hogy ez csak képzelet
Ha láttad is, már vége lett
Sok ajtó, ablak nyitva áll
Nem félsz, nem félnek tőled ők
Fejüknek fáj egy puha váll
Hidegen tiszta lepedők
Kivett előbb egy új lakást
Nem bírta már a punnyadást
Vasárnap látod életét
Amelyben hatalmas a tét
És majd a…
Sok ajtó, ablak…
A bánat téged el nem ér
Utcádban nyílt egy Jókenyér
Vasárnap minden nyitva már
A válság néked utcabál
És majd a…
Sok ajtó, ablak…
Halálosan álmosodom
A villamoson el
Alámoson alattomos
Földalattim, amely
Hullán vasút
A helyet pedig
A süketek átengedik
Sikítanom se kell
A világnak széle-hossza végtelen
Lent csak kula, fenn csak kaja: lételem
Kettő között Énné lévén életem
Megleli-e a végtelent, hogy idebenn meglengesse énnekem?
Egy rendes férj az cvikkeres
Az óralánca nikkeles
A neje tudja, mit keres
És ami van, minden jó
Egy rendes férj az közvitéz
Az ügyvéd, orvos, építész
És nőket többet nem igéz,
Csak robotol, mint egy ló
Tudja valaki tovább? – Rátonyi Róbert: A rendes férj v. Egy rendes férj (Mindig páholyban éltem)
„Vak Pali, vak Pali mindent lát…”
Ha nem érzünk illatokat, csak az alapízek arányait érzékeljük evésnél, az ízek végtelen sokszínűségét nem. Nem tudjuk megkülönböztetni a citrompótlóból és cukorból kotyvasztott limonádét a legpompásabb házi bozdaszörptől. Az emberi szem pont ilyen náthásan észleli a végtelenül bonyolult fényélményt; színekre egyszerűsíti le. Csak három alapízt érez benne valójában: pirosat, zöldet, kéket. Ahonnét jön piros és zöld is, ott sárgát látunk. Zöld és kék ciánkéket, piros és kék bíborszínt ad. Ahonnét jön a piroson kívül még egy kisebb adag a másik kettőből, ott fakó pirosat látunk, és ha minden színből csak egy kicsi van jelen, akkor szürkét. A fehér fény tartalmazza mindhárom összetevőt. (És hol látunk akkor pl. narancssárgát? Kitalálható: Ahonnan piros jön és egy kicsit kevesebb zöld.) Ahonnan nem jön fény, vagy csak alig, ott látjuk a feketét. Tehát látunk minden színt, a baj éppen az, hogy – MIKÖZBEN SZILÁRD MEGGYŐZŐDÉSÜNK, HOGY MINDENT LÁTUNK – a fény (az elektromágneses hullámok) végtelen összetettségéből csak a színeket látjuk. Két teljesen különböző sugárzást is láthatunk pont egyforma színűnek, mert a piros, kék és zöld alapízeken kívül mást nem észlelünk belőle.
Ezzel a három suta, bár a célnak megfelelő csáppal próbáljuk felfogni a szemünkbe jutó elektromágneses sugárzás végtelen bonyolultságát, mintha a tér végtelenségét egy fényképezőgép segítségével egy véges méretű felület véges számú pigmentszemcséire (vagy képpontjaira) konvertálnánk. Mintha három helyen megmérnénk a tavat, abból mondanánk véleményt a tófenékről. Pedig az végtelen sok ponton megmérhető, végtelenül összetett felület. Nekünk meg csak 3,3 m itt, 2,12 m ott és 5,1 m amott.
Alighanem a világháború utáni időszak legkeményebb tele Magyarországon az 1986-87-es tél volt. Sokaknak máig olyan élénken él az emlékezetében, mint pl. a taxisblokád, vagy a 2006-os sajnálatos októberi események.
1987 január második hétvégéjén kezdődött az ítéletidő, az időjárás megbolondulni látszott: extrém hideg, orkán erejű viharos szél, sűrű hóesés és ónoseső ötletszerű kombinációi voltak a repertoáron kb. két hétig. Valódi kataszrófahelyzet volt, elsősorban a vidéki városkák és falvak, különösen a Kisalföld környéke szenvedte meg. Az élet ezeken a helyeken gyakorlatilag megbénult, a kor szokásaihoz híven ilyenkor a honvédség erőit mozgósították a legfontosabb ellátási feladatok támogatására.
Én ekkor voltam elsőidőszakos (kopasz) sorkatona egy kies dunántúli városban, harcjármű-rajparancsnoki kiképzésen.