Archive for the ‘review’ Category

Taking Woodstock

Sunday, January 17th, 2010 by

Az indokoltnál kicsit több zsidózkodás közben egyszercsak feltűnt, hogy nincsen néger szereplő, de még csak statiszta se, és onnantól direkt figyeltem, hogy legalább mutatóba egyet betesznek-e, de nem. Leszámítva talán Jimi Hendrix megkerülhetetlen nevének említését.

És sajnos nem jutottunk közelebb annak a megfejtéséhez, hogy a 60-as évek legvégén honnan kerültek elő hirtelen ezek a korahuszonéves kölykök, akik azonnal tudták, hogy akkor és ott mit kell csinálni. Nemcsak Woodstockban, hanem pl. Liverpoolban is. De lehet, hogy ezt csak mi nem értjük, nekik meg kurvára természetes.

Rotana

Sunday, November 8th, 2009 by

XI. Fadrusz u.

Szíriai(nak mondott) kávé- és teaház, csupaszőnyeg belsővel, exotikus(nak tűnő) étel- és italkínálattal, de minden hiába, a műértő közönség csak bebaszni jár ide (is), tehát magyar pálinkát, magyar fröccsöt és cseh sört vedelnek. És amerikai cigarettát színak.

rotana
Az est végén a fizetés alku tárgya. Gondolom a közelkeleti hagyományok jegyében. A nyugtaadás is. Az itallapról gyakorlatilag le lehet könyörögni egy áfányi hányadot. Mondjuk így is otthagytuk egy kisebb borsodi falu egész éves GDP-jét. A kedélyes alkudozás közben a tulaj midnenképp meg akarta tudni, hogy láthatóan vegyes társaságunk mégis hogy függ össze, honnan ismerjük egymást és miért is jöttünk épp oda, tán csak nem ünnepelünk valamit.

Összenéztünk, és rutinosan hazudtunk neki. Az igazságot úgyse hitte volna el, tudniillik hogy mi valójában a Szíriuszra indultunk egy bolygóközi inváziós hadtest előörseként, csak rosszul olvastuk el a Szíria feliratot.

1 Presser

Monday, January 26th, 2009 by

Van nekem a Zolibarátom, akivel a kisztáborban ismerkedtünk meg, együtt kezdtünk gitározni, pontosabban ő mutatta meg nekem az első akkordokat, meg a felkelőnapházát, meg a börtönablakábant, sőt a sztervéjtuhevent is. Mert ő előttem járt egy évvel, sőt flottul bírt már barrézni is, és épp elektromosgitárra gyűjtött.

Kötelező gimnáziumi életművünk részeként mindketten rockzenészi karrierről álmodtunk, lelkesen zenélgettünk mindenféle kutyaütő tinizenekarokban, közben kritikus figyelemmel követtük egymás munkásságát. 20 éves lehettem, amikor beláttam, hogy megélhetési muzsikus nem akarok lenni, különben se vagyok egy kiugró tehetség, a zenét meg annál szentebb dolognak tartottam, semhogy a középszerű zeneipari szakmunkások számát szerény személyemmel gyarapítsam. Arról nem is beszélve, hogy épp a dögunalmas 80-as éveket írtuk, nem volt túl vonzó perspektíva autónyi összegeket elkölteni hangszerekre meg egyéb felszerelésekre,  hogy aztán pár tucatnyi részegen csápoló segédmunkásnak alternatívát kínáljak az Első Emelet meg a Modern Talking mellé.

Zoli viszont megmaradt a muzsikusi pályán, tehetsége és kitartása apránként elkezdte potyogtatni az első gyümölcsöket. De csak nagyon lassan és nagyon pici gyümölcsök voltak ezek. Zoli karrierjének kezdetén évekig játszott a Deák Bill Blues Bandban, mondhatni zokszó nélkül. Egyszer összefutottam vele egy döglesztően forró júliusi szombat koradélutánján a Budafoki úti benzinkútnál: ott állt a tűző napon két dögnehéz gitárral meg egy tömött sportszatyorral, és éppen várt a kollégáira, merthogy mennek le vidékre (= 250+ kilométer) fellépni. Pár percet beszélgettünk, majd egyszercsak tényleg megérkezett egy Barkas, rogyásig pakolva zenekari szajréval, plusz 4 sörszagú-sörhasú (meg egy féllábú) büdösen izzadó rockemberrel. Na ezek voltak a kollégái, és én akkor ezerszer megáldottam a napot, amikor úgy döntöttem, hogy  mégse akarok rocksztár lenni.

Zoli karrierje azonban ha kis lépésekben is, de töretlenül ívelt felfelé: idővel híre ment a tehetséges, sokoldalú és fegyelmezett, megbízható fiatalembernek. Egyre több produkcióba hívták meg, és bár igazi frontember, gitárhős, celeb sose lett belőle, a 90-es évekre már talán ő volt a legtöbbet foglalkoztatott hazai sessionzenész.

Ekkorra már az élet messze sodort minket egymástól, de én megmaradtam zenerajongónak, és persze Zoli sorsa is érdekelt: mindig kerestem rá alkalmat, hogy évente egyszer-kétszer megnézzem valamelyik produkcióját, nem egyszer kifejezetten ő hívott meg, hogy ezt vagy azt nézzem meg, mert tetszeni fog, legalábbis reméli.

Hát így esett, hogy időről időre elvetődtem a legkülönbözőbb helyekre, a legkülönbözőbb koncerteket megtekinteni, és valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy olyan szőke nőt vittem magammal, akit a Zoli azelőtt sose látott. Egyszer röhögve megállapítottuk, hogy a nőim épp olyan vad diverzitást mutatnak, mint az ő projectjei: DBB, Zorán, Coda, P. Mobil (?) L. Z. emlékzenekar, Rapülők, Budapest Acoustic Band, Pálvölgyi stb. Kicsit zavarba ejtő, hogy a koncertekre mind emlékszem, viszont képtelen vagyok hozzájuk párosítani a megfelelő nőket.

Zoli most szombaton a Sportarénában a Presser életműkoncerten játszott, örültem, hogy látom.

Kraftwerk – the best of

Thursday, September 4th, 2008 by

Újrahallgatva

Kraftwerk

Jajj, hagyjál már ezzel az idióta kompjúterzenével, tegyünk be inkább egy jó kis D’n’B válogatást!” – nyafogott Fiktív Anita, mikor a későnyári hűvösödő alkonyban egy Kraftwerk válogatás CD-t javasoltam meghallgatni a zajos strandról elpilledten hazafelé autózva. Kompjúterzenének nevezni a Kraftwerket – ez volt Anita életének második legnagyobb tévedése (az első pedig az, hogy szexistennőnek gondolta magát).

Anita pár nap, hónap vagy év különbséggel, de nagyjából egyidős a Kraftwerkkel, ebből következően ma már nemigen fuvarozza őt haza senki semmilyen strandról, a Kraftwerk azonban maradandó nyomot hagyott sokunkban, egy életre megtanítva a különbséget az olcsó kompjúterzene és a zeneszerzői-előadóművészi zsenialitás között.

(more…)