matrica a lámpaoszlopon, a NyugatVége áruház bejáratával szemben
Thursday, January 5th, 2012 bySPACE INVADERS AGAINST RACISM
SPACE INVADERS AGAINST RACISM
Hamarosan az internetes beszerzőhelyeken is találkozhatunk a figyelmeztetéssel: „Minden lopás rendőrségi feljelentést von maga után.” Az e-biznisz új fejleménye ugyanis, hogy egyre több online shopban jelenik meg az úgynevezett e-lopás (e-shoplifting) szolgáltatás.
„Egyre több potenciális vásárlót veszít az internetes termékforgalmazás az elektronikus bolti lopás nehézkessége miatt” nyilatkozta Leopold Q Katz, az e-kamara szóvivője. „Ezektől a főként alacsonyabb társadalmi rétegekből származó, gyakran iskolázatlan, illetve idősebb potenciális ügyfelektől nem várhatjuk el, hogy hekkerekké képezzék ki magukat. Mivel az internetes boltokban nem számíthatnak zsákmányra, nem is látogatják azokat.”
A megoldással, amely kezdetben akár abszurdnak is tűnhet, éppen Katz úr rukkolt elő. Az oldalakon a Kosárba hivatkozás mellé halványabb színnel elhelyeznek egy Zsebbe feliratot. A zsebbe helyezett tárgyak a vásárlási listában nem jelennek meg (ezeket fejben kell tartani), és a Zsebből eltávolítás szolgáltatás sem adott, viszont a Pénztárhoz gomb felirata Kiosonok szöveggé alakul. A tervek szerint később lehetőség lesz arra is, hogy egyes olcsóbb tételeket a kosárba, míg a drágákat a zsebbe helyezzük. Az elektronikus lopás szolgáltatással megszerzett termékeket a vásároltakkal azonos módon szállítják ki, ezért természetesen lopási szándék előtt is regisztrálni kell, bár adatvédelmi okokból ilyenkor érdemes olyan hamis címet megadni, ahonnan a termék mégis átvehető.
De ki fog akkor fizetni a termékekért, ha el is lehet lopni?
„A bolti lopáshoz hasonlóan természetesen itt is van lebukási esély” avatott be minket a részletekbe Leopold. „A hagyományos bolti lopásokra az adott országban érvényes mindenkori felderítési arány (0,7–3,5%) szerinti eséllyel megjelenik a képernyőn a Lebuktál vagy Rottenbiller felirat, valamint az egyéni beállításoknak megfelelő egyéb effektusokat is lejátssza az elektronikus üzlet weblapja. Ilyenkor a rendszer e-feljelentést tesz a rendőrségen, akik a megadott természetes és IP-cím alapján eljárást indítanak az elkövető ellen.”
A kezdeményezés hatására már a próbaüzem alatt jelentősen megnőtt az első körben részt vevő e-shop oldalak bevétele. Természetesen csak nagyon kevesen éltek még konkrétan a lopási szolgáltatással, de azért akadt olyan, aki kipróbálta.
„Az elektronikus lopási szolgáltatás mintegy 3%-os többletköltséget jelentett, viszont a bevételünk a bevezetés első órájában 37%-kal nőtt” nyilatkozta egy internetes kereskedő. „A rendőrség számára ez kezdetben többletterhelést jelent ugyan, de ők is belátják, hogy a hagyományos bűncselekmények, például bolti lopások lassan eltűnnek, ezért ez a szép új rendszer hosszabb távon nekik is létkérdés” tette hozzá, kurzorjával szórakozottan a Zsebbe az összeset gombra mutatva a képernyőn.
holnapután veszek egy palesztin kendőt, és barátságosan rámosolygok minden szembejövő pajeszos–kaftános zsidóra
láttam ma egy kidobott egeret (nem rágcsáló) a kuka tetején (gy. k. nem benne).
*
lehet kapni a Starbucksban Budapest feliratú bögrét.
van egy gyerek.
nyomorék kicsit.
és egyértelműen szellemi fogyatékos.
és rossz, rossz, nagyon rossz.
sokszor gonosz is.
idegesítő.
és nagyon csúnya.
megtanul egy verset.
nem szépen, sőt rondán.
mert beszédhibás is.
néhol el is felejti.
és folyik közben a nyála.
kigúnyolnád, megvetnéd?
mondanád, h a harmadik versszakban elbasztad a névelőt, te kis hülye?
merthogy pontosan ezt csinálod a Világgal.
Van ez a cimboram, a Billington. Egyreszt piszok jo zenet csinal, masreszt mindketten mely tisztelettel adozunk C. Eastwood munkassaga elott . Tole hallottam ket tortenetet, es bar egyiknek se neztem utana, de elfogadom, mert egyreszt piszok jol hangzik, masreszt Billington.
Pro primo: C.E. egy kaliforniai kisvaros polgarmestere, es ebben a minosegeben betitolotta a fagylaltevest kozteruleten. Engem ez a hir magrazott csoppet, mert hogy van az, hogy egy Clint betiltja a fagylaltot? You’ve got to ask yourself one question: “Do I feel lucky?” Well, do ya punk? Cos you ain’t gonna eat no ice-cream on the sidewalk… Ez egy fos, nem klint.
Pro secundo: Clint ugyanebben a varosban amellett, hogy polgarmester, egy szallodat is uzemeltet. Ugy gondolta, hogy a szallodajaban fagylaltot is forgalmaz majd a szallovendegeknek. A fagylaltforgalmazas engedelyeztetesi folyamatanak keresztbe fekudt a varosi jegkrem-lobbi, es megtiltottak, hogy a szallodaban a fagylalt forgalmazasat. Erre valaszkepp Clint betiltotta az fagylaltevest kozteruleten az egesz varosban. Ez Clint. Pontosan. Hitem visszatert.
Esakkortehat szombaton erosen biciklizes lesz majd a vikariusokkal.
közelebbről meg nem nevezett rokonsági fokú családtagommal együtt megyünk szavazni.
azzal a feltétellel, h kizárólag a s(z)avazófülkében adunk hangot politikai meggyőződésünknek, konkrétan ő nem lenget árpádsávos zászlót az utcán, én meg nem kiabálok hangosan, h takarodjon minden büdös náci/kommunista/liberális, valamint (pártállástól függetlenül) minden tehetségtelen/ostoba/tisztességtelen fasz- (és pina-) kalap a helyére.
csatlakozhatna még hozzánk 1 párttitkár, 1 bankár, 1 földbirtokos, 1 szegényparaszt, 1 bevándorló, 1 kivándorló, 1 gyártulajdonos, 1 munkás (v inkább munkanélküli), 1 sokgyerekes, 1 karrieristaszingli, 1 tábornok, 1 békeharcos, 1 fekete, 1 sárga, 1 vörös meg aki még akar.
a résztvevők biztonságáról pedig az (elöl haladó) vadakat terelő juhász gondoskodna.
mert nem muszáj ám, h az legyen, hogy (a fent említettel szólva):
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.