Éva
byÉvát sok évvel ezelőtt ismertem meg, először apám vitt el hozzá mikor betöltöttem a 16-ot, és úgy gondolta, hogy mostmár nagyon itt az ideje.
Éva csinos, apró termetű, karcsú szőke nő, egyfajta visszafogott eleganciával, és mikor megláttam, nagyon megörültem, hogy nem egy leharcolt matrónáról van szó, ahogy mindig is elképzeltem ezeket. Első alkalommal persze kissé be voltam gyulladva, de Éva kedvességével és rutinjával könnyen átsegített a kezdeti nehézségeken, úgyhogy kábé félóra múlva megkönnyebbülten és felszabadultan távoztam tőle.
Azóta is gyakran visszajárok hozzá, néha gyakrabban, néha ritkábban, ahogy a szükség hozza. Pedig nem olcsó mulatság, egy alkalom nála 8k alap, meg ugye az extrák… de valahogy mindig kigazdálkodom. És furcsa ugyan, de néha olyan, mintha hűséget is esküdtem volna neki: ha ő éppen nem volt elérhető, akkor inkább vártam, akár napokat is, de nem mentem máshoz.
Az évek alatt valami furcsa bizalmas viszony is kialakult köztünk, már majdnem barátságnak is mondanám, például megadta a privát számát is, ha esetleg nagyon kellene, hívhatom akár éjjel is, vagy hétvégén, ha már nem bírom ki hétfő reggelig. Nagyon jól esik ez a bizalom, de sose éltem vele, remélem nem is fogok, de a tudat azért jó, hogy bármikor számíthatok rá.
Ma is kiugrottam hozzá ebédszünetben. Egy ideje látom rajta, hogy valamit mondani szeretne nekem, de eddig nem szólt, csak néha olyan furcsán nézett rám. Ma viszont kimondta végre, de látszott rajta, hogy nem szívesen mondja:
- Nagyon sajnálom Miklós, de a bal felső hatos mostmár biztos, hogy menthetetlen, muszáj lesz kihúzni. Beszéljen meg egy időpontot az asszisztensemmel a jövő hétre, essünk mostmár túl rajta.
Szomorúan vettem tudomásul az ítéletet, csak annyi vigaszom lehet, hogy ezek szerint a jövő héten is láthatom Évát.
azért a réka se rossz, jól masszíroz (ha véletlenül eltalálja az ideget), sőt tükörben is lehet nézni (mármint a lukat)
Az immunologusommal hasonlo a viszonyom. Tavgyogyit, mint Kaspirovszkij (nevermind), vagy Gyurcsok.
A fffene, nekem meg nincs ilyenem, sőt nőgyógyászom is dobtam.
Hogy te micsoda egy sötétlelkű vagy! :DD Jót röhögtem. :)