kis sertések
byvan az a valaki, aki nagyon szép. egy afféle mediterrán szépség, akivel nemcsak dugni, de enniinni meg minden földijót is jó lehet. éppen ezért nem is megyek a közelébe. szerencsére (vagy mégse?:) ő sem akar belém és az erotika témakörébe bonyolódni most.
aztán van az, aki tkp nincs, mégis minden(ki)nél fontosabb. aki azt mondaná, ha megkérdezném, mit szólna, ha engednék vmelyiknek, h a saját dolgaim rám tartoznak, és leszek szíves magam dönteni. és végső soron mindegy. merthogy télleg az, én is tudom.
csak hát az van, h az a helyzet, amit el tudok képzelni, az a kettő, a némakámfor meg a barátisegítség, szóval ez a kettő nemigen esélyes. még a legtisztább a kurva lenne. nade arra most nincs pénzem:)
aztán vannak a sokak ittott, a nézősök, akiket szerencsére nem látok, mert ugye távolra nem, közelre meg szintén nem, csak nem azért.
végül ma reggel az olasz (?), aki halálkomolyan beleénekelt a szemembe egy szép szerelmes dalt, a körúton szembejőve, spontán, a saját nyelvén, én meg azóta mosolygok, ha eszembe jut. (ezt szeretem a mediterrániumban egyébként, h az ilyesmi jár csak úgy is, nem jelent semmit, és nem kötelez semmire, csak annyi, h szép vagy és szép a világ is.)
és ami a legfontosabb: most már el tudlak engedni, és várlak haza.
és ha esetleg történik vmi közben; ha úgy adódik, h valami történik; annak nincsen semmi jelentősége. és ezt te is pontosan tudod.