Luftwaffe

by

Történt egyszer Hollandiában, hogy pánikszerűen haza el akartam jutni Budapestre, de mégpedig azonnal, pénz és macera nem számít. Elzarándokoltam hát a legközelebbi KLM képviseletre, hogy repülőjegyet vegyek (akkor még nem volt internetes repülőjegy). Mondom a nőnek, hogy mit akarok.

– Hát… nézzük csak… KLM nincs, tele a gép, Malév szintén…. ööö… sajnos közvetlen járatra már nem tudok jegyet adni. Párizsi vagy frankfurti átszállással érdekli? Megnézhetem az Air France-t vagy a Lufthansát.

Erre én nyelvbotlásból annyit mondtam, hogy nekem már mindegy, akár Luftwaffe is lehet, csak adja már. A nő erre úgy nézett rám, mint egy apagyilkosra. Akkor nem vágtam, hogy mi a baja, csak később tudtam meg, hogy Rotterdamban Luftwafféval viccelni kábé olyan otromba dolog, mint a Dohány utcában gójmotorozni.

Már nem emlékszem hogyan, de akkor el hazajutottam hétvégére Budapestre, és egy baráti társaságban tanúja voltam egy párbeszédnek, melyben egyik szereplő vehemensen féltette édes hazánkat a beáramló, nagyrészt német eredetű tőkétől (“Meglátod bazzeg a friccek megvesznek bennünket kilóra-dekára!”), a másik pedig úgy vélte, hogy ennek a kurva országnak (=Ungarn) az egyetlen esélye, ha megszállja a külföldi tőke, ő még azt se bánná, ha egyenesen a Wermacht segítségével (“És elzavarnák ezt a pancser bandát a faszba, bazmeg, különben nem lesz itt sose rend”).

Tizenvalahány évvel később, úgy látszik, a második szereplőnek lesz igaza.

Eddig soha senki nem mesélte el a zembereknek, hogy mit is jelent az államcsőd. Pedig nem nehéz kitalálni, ha másképp nem, hát interpolációval.

Cégcsőd: amikor egy vállalat nem képes kötelezettségeinek eleget tenni (kifizetni az adóit, a beszállítókat, alvállalkozókat, alkalmazottakat) akkor csődeljárást kér maga ellen (vagy valamelyik hitelezője kéri), ezután egy felszámolóbiztos veszi át a cég irányítását, és gondoskodik róla, hogy a cég vagyonából kifizesse a hitelezőket, szigorúan meghatározott sorrendben. Amikor minden vagyon elfogyott, a megszűnteti a céget, a kulcsokat pedig leadja a portán. A sor végén állók hoppon maradnak, mert a cég (tulajdonosok és management) csak a törzstőkéje erejéig felelős. Más következmény nincs. Cégcsődöt csinálni nem is olyan rossz biznisz egyébként.

Magáncsőd: a magyar jog még nem ismeri ezt a fogalmat, de sok helyen működik. A képlet hasonló a fentihez, azzal a különbséggel, hogy egy magánszemélyt nem lehet egy adminisztratív lépéssel felszámoli és eladni mindenét, mert beláthatatlan következményei lennének. Lehet viszont csődgondnokot kirendelni, aki a kijelöli az eladható vagyontárgyakat (lakást pl. nem, de autót, telket, garázst igen), és meghatározhatja, hogy a bevételeket (fizetés, nyugdíj, segély stb.) milyen arányban és mikre kell elkölteni. Magyarán: Lajos bácsi, villanyszámlát muszáj fizetni, a törlesztőt is, na nem az egészet, mert annyi nincs, de mondjuk havonta egy huszast. A maradékot elköltheti ruházkodásra, élelemre, amire akarja. Ja, hogy a maradék az 12 ezer forint? Hát szar ügy, Lajos bácsi, de tudja, a csőd az egy ilyen. Örüljön, hogy nem a híd alatt kell laknia.

Államcsőd: Hát az bizony olyan, hogy idejön a csődbiztos, és azt mondja a Ferencnek / Viktornak:

1. Éves adóbevétel 7MM forint. Ebből kéne nagyjából a felét törlesztőre költened, de azt látom, hogy ez így nem megy, mert a kiadásaid 6.5MM-t tesznek ki.

2. Tudom jól, hogy az idén lejáró kölcsöneid helyébe újakat kell felvenned, különben elsöpör a népharag, mert nem bírod a jóléti kiadásokat.

3.  Adok én neked jóléti kiadásokra, de akkor én mondom meg, hogy az egyebeket hogy kell csinálni. Nincs abortusz, nincs swingerclub, nincs Free Tibet. Ellenben évente befogadsz 60.000 ázsiai bevándorlót, és választójogot adsz nekik. A földgázt meg az olajat csak tőlem veheted, az atomerőművedet felejtsd el. Iparod nincs, azzal nem foglalkozunk. A mezőgazdaságod teljes termelését 10 évre előre lefoglalom az adósságod fejében. Nézzük, mid van még. Utak, hidak, vasutak, kurvák, történelmi borvidékek. Meg a kurvanagy nemzeti öntudat. Na jó, asszem végeztünk. Kérdés van? Nincs, ugye. Csákesz.

Tags:

2 Responses to “Luftwaffe”

  1. hát igen, aki nem tud többet keresni, mint amennyit költ, az csődbe megy, ez már csak ilyen.
    ha ember, ha vállalat, ha ország.
    nem ártott volna kicsit hamarabb észbekapni.
    annyiból jobb, h máshol is szar van, nem olyan feltűnő, h innen mennyi büdös megy át.
    annyiból rosszabb, h a jól megépített házaknak nem árt annyira a jégeső, mint a viskóknak.

  2. egyébként én is utaztam volt lufthansával, a sztyuvik tehénnénik voltak trampli ruhában, ehetetlen volt a kaja, viszont fém evőeszközt adtak:)
    és télleg, én is átszálltam frankfurtban, és majdnem szívinfarktust kaptam, h az mekkora reptér… „hévvel” kellett átmenni a másik felére, alig mertem felszállni… v az münchen volt?
    ó, régi szép idők… mostmár csak ezzel a két maradék fapadossal utazom, pl szerdán is (alig várom), semmi változatosság…