Második versem
by uramfia
felsírt bennem a lélek
agg tüdeje megtelt
szóltak neki, hogy élek
a VÉLETLEN most megvert
lapát tenyere csattant
éltes csecsemőm hátán
szemem könnybe lábad
a VÉGTELENSÉG láttán
büdös, és bőg, mert fázik
kukába’ nyálkás teste
nem lesz belőle másik
DIMENZIÓ lett a veszte
Tags: uramfia, vers
This entry was posted
on Friday, October 30th, 2009 at 21:21 and is filed under Retró.
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed.
You can leave a response, or trackback from your own site.
