méghogy nem ismerlek meg
byamikor igenis, csak nem adom jelét, mert szívinfarktust kapok, de minimum hiperventillálok, ha meglátlak, és igen, azonnyomban meg fogok halni, ha majd hozzám érsz, nem hülyéskedem, meggyulladok és egykettő szénné égek (de ez ne tartson vissza! majd feldolgozzuk), szóval láttalak, amint kiviharzottál a kapudból (nem véletlenül járok arra mindennap), és titokban számítottam rád, mint mindennap, de attól még frászt kaptam, amikor ma tényleg, és csak kicsit mertelek nézni, ahogy kidobáltad a szelektívhulladékodat (mert te egy olyan vagy, tudom én, felteszem, a mosódiót is megvetted már, de az akkor is annyira aranyos volt, mikor megkérdezted, h én tényleg komolyan kipróbáltam a homeopátiát?!), szóval vonultam, mintha nem is te lennél ott, mintha egyáltalán nem is szeretnék odarohanni hozzád, és a karjaidba omlani, vagy legalább jóreggelt kívánni, nem, egészen hidegen vonultam, a majdnem földig érő szoknyámban, napszemüvegben, és azt gondoltam, h láttál-e vajon, és gondolod-e, h na megint nem ismert meg. holott.