mire lite

by

nem undok vagyok.
csak szomorú.
jól megtanultam nem kimutatni a gyengeségeimet, mint pl. az ún. érzelmek.
ezért is vagyok jó munkaerő. dolgozom rezzenéstelen arccal, mint egy buddhába oltott akcióhős, miközben a szívem meg ül az ágon. (és remeg. gy.k.)
érzelmek​nek a munkahelyen helye nincs. ott pláne nem. szóval nekem olyanok nincsenek. amúgyis bévül vannak, nem lógnak ki.
tehát jövök, rezzenéstelen arccal, mivel az utcán is úgy közlekedem, kivéve, ha megfeledkezem róla, uis (a második esetben) olyan szimpatikus vagyok, hogy folyton odajönnek hozzám. (a kurva anyjukat.)
most​ meg ülök, rezzenéstelen arccal, és látszólag undok vagyok, pedig csak arról van szó, hogy nem akarok sírni.
munkahelyen sírni minimum ciki, ráadásul vörös lesz a szemem.
szóval az tilos. max. vécében, egyedül, majd hidegvíz a vörösszembe zsibbadásig.
(közbevetés: nem, nem vagyok főnök. ennyi önkritikám mindig is volt. ha főnök lennék, a beosztottaim rendszeresen harakirit követnének el. én meg vitettethetném a fehér főnökszőnyeget örökké a mosodába. tudod, a kínaiba, mint a Bateman. tehát: leginkább egyedül szeretek dolgozni. sose voltam csapatjátékos.)

sokszor nevetek magamon, hogy mennyire jól megtanultam ezt a szerepet. és hogy mennyire nem én vagyok ez. se a rezzenetlenség, se a nemsírás.
na most emiatt igencsak kis híja volt, hogy reggel sírva ne fakadjak a trolin, amikor megláttam az elütött sünit. félre volt dőlve, és a kicsi lába kilógott alóla. nem vérzett. de kétségkívül halott volt. (és aki elütötte, legalább állt volna meg, és vitte volna le az útról. holnapra alvadtvéres pép lesz belőle. holnap nem megyek trolival.)

de​ jó, hogy még nincs itt senki, mert már gyűlnek a könnyek.
(alighanem PMS, mondaná a rezzenetlen. ne utáljuk őt se, hiszen megvéd engem. mint orchideakertet a szögesdrót.)

Comments are closed.