Egyremegy

This song is about you, and it’s about Metallica, mondta James, es belecsapott a Broken, Beat and Scarred-be… Ket orat toltak, de ugy, hogy a tokod leszakad, meg ha ultel is. Zommel a Death Megneticet, es, persze, lehet, sot, szinte kotelezo sirni egyet, hogy a Black Album (kifinomultabbaknak: Master of Puppets) ota a banda halott, es hat teny, hogy a Load vagy a Reload igazabol hallgathatatlan, vagy legalabbis erthetetlen, de nekem a St Anger odatett, kulonosen, hogy az egesz “pozitiv harag” kulturheroszt alaposan atbeszeltem Robbal, a mormonnal, hogy aztan kart karba oltve menjunk koncertre. Szal emotionally attacsolva vagyok a St Angerhez. 

A Death Megnetic meg szimplan jo. Reggel megy az autoban, vagy a Crescent Trailen, ha bringaval megyek (hazafele Charlie, mert valakinek ki kell mondani a vegso a tenyeket, valakinek le kell sorjazni a napot, ha eljon a vege). Live meg… Szetszed. Es amikor mar teljesen elfaradtal, de az agyad meg sikit, Hetfield a vilag legpojacabb modjan lassan (a kor, ugye) felall a kisterpeszes terdelesbol, es jatszani kezdi a Master of Puppetset, ami valamikor tiz perc utan atmegy Batteryba.

Utoljara akor erztem ilyet, mikor a Geza nevu baratommal meghallgattuk a Szovjet himnuszt albanszamar reszegen egy pecsi panel negyedik emeleten, a konyhaban. Ha akkor, vagy most, akarki tarackagyut nyom a kezembe, es utat mutat, akkor megyek, toltok, lovok.

This entry was posted on Saturday, January 17th, 2009 at 15:34 and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.