Egyremegy

elfáradok.
amikor nem tudom elmagyarázni.
amikor nem akarják megérteni.
amikor nem akarom megérteni, h nem kell feltétlenül elmagyarázni.
amikor egyedül érzem magam. elhagyatva, mintegy.
amikor elfelejtem, h bátraké a szerencse.
és az ellenségek.
és sokszor a magány is.
nem beszélve a veszélyről.
nadeviszont összehasonlíthatatlanul jobb mégis.
csak azok, akik nembátrak (azaz majdnem mindenki) nagyon szeretnék, ha nekem nem sikerülne. nekem se.
még azok is, akik szeretnek. mmint amit ált szeretetnek hívunk.
és meg is értem, mert akkor mi támasztja majd alá a saját bebüdösödött, elbaszott életüket, ha már a jól bevált kollektív gyávaság, vmint a hazugságkultusz és a körülményekre mutogatás se?
értem én, na. de néha azért kicsit mégis fáj.
*
amikor az idei 100. rossz álmomból a (mellesleg borzalmas) parfümöd szagára ébredek, holott nem vagy ott, akkor azért mosolygok kicsit.
*
még az a szerencse, h az idő nincs hályog alatt.

This entry was posted on Wednesday, January 21st, 2009 at 15:46 and is filed under egó, spirit, szerelem. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.