Egyremegy

egyszercsak (pl tegnap a trolin, azaz ok nélkül, ez a lényege) elkap az a semmihez sem hasonlítható, kitörő életöröm, és akkor az az érzésem, ilyen lehet a fűnek, amikor nő.
be vagyok illeszkedve és tagozódva, ezért már nem rázom a kezem magam előtt ilyenkor, mint gyerekkoromban, amikor ki kellett valahogy fejezni azt a hatalmas örömet, ami cikázik a testemben szerteszét, mert teszemazt, olyan szépen ugrándoznak a porszemek a napfényben. szóval ezt már nem csinálom, mert kacsa felnőtt vagyok. de attól még majd szétpattanok, szétfeszülök, buzog bennem az endorfin pardon a klorofill (nő és apad, ahogy a költő mondta, amíg élt), sőt valóban szétpattanok, mert nem vagyok hangember (hang/a/fű? bocs), és az a zöld harsogás, na az lehet ilyen.
(jóllehet, tudom, h ennek a harsogásnak a párja az a szintén semmihez sem hasonlítható, csontig hatoló, megbénító kilátástalanság, amire a természetből nem tudok példát elképzelni.)
dehát fel vagyok nőve, tehát azt is tudom, h fény és árnyék (kétség és remény), nappal és éjjel, mánia és depresszió, ez a világ rendje. már a kétpólusúé, de nekem egyelőre csak ilyen van. 
idézem magamnak magam, h nem kell normálisnak lenni, elég normálisnak látszani, de közben elvesztettem a fonal(am)at (vicceseknek: elgurult a gyógyszerem), h tkp mi is az a normális?
aki mélyebbre fojt? akinek pszichés a szomatikája?
a látszatnormális meg az, aki megtévesztően hasonlít egy ilyenre, de titokban, ha senki se látja, vérfarkas? (nem pedig hús-. bocs.)
aki viszont semennyire se fojt, na azt nem irigylem, mert az nem tud úgy csinálni, mintha kacsa lenne, hiába igyekszik (ha igyekszik) hápogni.
viszont mindig is irigyeltem a filmbolondokat (nem olyan, hanem olyan), akik megtehetik, h miután egyórás megfeszített odafigyeléssel (h hová, az persze jó kérdés), aminek jele ezekben a nem túl bonyolult jelrendszerekben az összeráncolt szemöldök és homlok az ostoba tekintet felett, kihúz belőlük az erre kiképzett eü. szakszemélyzet 3 (értelmetlen) szót, az illető közli, h elfáradt, és szépen visszafekhet.
kurvára elfáradtam és mégse fekhetek vissza.

hallatszott ki ma reggel egy autobol, ami lehetett volna akar nem is tulontul meglepo, mar azon tul persze, hogy borderline gusztustalan, de az esetre konkretan Bethesda kozepen kerult sor. Ablak letekerve, a pasi utemesen bologat a “Most kell eldontenem” c. eposzra, reggel het, szurkeseg, dogmeleg, verejtek, bicikli, husz perc tejsav kuszobon, pulzus negyedik zonaban, 170 korul, es olyan magatol ertetodoen mondtam a szemebe nezve, hogy “nebazmeg”, ahogy anya csokolja meg gyermeket. Nem az beszolos, lesajnalos “nebazmeg” volt ez, hanem inkabb az a fajta, amit szeretettel mond az ember, mint amikor egy uveg hazi szilvat kap az ember ajandekba a baratjatol, csak ugy, apropo nelkul.

nem fogok többé álomvilágban élni!
vagyis de. dehogynem. nem is tudnék másban. sőt mi több, nem is akarok.
különben is, ki merné állítani, h az álmok kevésbé valóságosak, mint amennyire a valóság álmos?!
viszont! csak az enyém lesz. nem engedek be többé senkit.
nincsittsemmilátnivaló, netolakodjanakkérem (álmodjonmagának, mitképzel).
(márpersze kivéve azt az esetet, ha már eleve ott van. benne. bennem.
kérdés (költői!), van-e ott valaki rajtam kívül egyáltalán.)

hazaér, de nemám szépen behajt „igényessen, szépségessen”, ahová szokott, hanem ernyőt nyit, táskát, cekkert, pulcsit ragad, mert reggel még azt hitte, kell majd, foga közt a kulcscsomóval bekászálódik valahogy a kertbe, aztán a bejáratig, lerugdalja a lépcsőn tolongó sárga csigákat, amelyeket a lassan unalmas monszun serkentett ilyen magasságokba, aminek azért megvan az az előnye, hogy a fűmag, amit az ember (na jó, én) elszórt az esőzések hírére, rohamosan nő, kis szépséghibával ugyan, mert a viharok,  meg a pocsolyák  az egyenletes szétszóráson módosítottak annyit, hogy foltokban nő csak a kopasz helyeken, de a  gyors növekedés helyes  is, bár úgysem fogja utolérni a gazt, amit úgysem lehet levágni megfelelő hosszabbító hiányában. 

Szóval a cucc nagy része, és maga a kocsi is kint marad,  és kint marad Csodálatos Nalaya mai  megkésett  anyáknapi ünnepségén átadott remekműve is (nehogymár elázzon!), amelyből könnyek közt arról értesültem, hogy a három kívánsága közül az első, hogy legyen barátom, de az nem lesz nekem nehéz, mert ahogy írta, „szívemben is gyönyörű vagyok”, úgyhogy  csak erre fókuszálok erősen, miközben kenem a vacsorára kért lekváros kenyerét, amiről tudom jól, hogy annyira nem fitneszes (legalább rozskenyérre kenem), de Nalaya most árulta el az írásban (Írásban), hogy időnként a zsebpénzéből egészségtelen ételt is vesz direkt, mer az jó. Mondjuk, nincs sok zsebpénze, úgyhogy annyi belefér, és azt persze nem kötöm az orrára, hogy gyakran eszem én is kfc-ben, mert nekem meg az a jó.

Véletlenül gyakran odanézek, ahol a kutya szokott ülni, figyelmesen a jógazda pillantásával befogva a teret és a jelenlevőket,  nehogy lemaradjon valami fontos, rá is tartozó dologról, de, mivel majdnem mindenről azt gondolja, hogy rá is tartozik, így  megesik, hogy nem ér oda egyszerre két helyre. Ahol ülni szokott, nem ül senki, de nem is várható ez el tőle, tekintettel arra, hogy elveszett, és én DIREKT nem gondolok arra, hogy utálja az esőt és félhet és éhes lehet, és nem is igen érti, hogy hogy a fenébe került oda, ahol van. Nem tudom, hol van. ARRA gondolok, hogy bármikor megszólalhat a telefonom, hogy megtalálták, arra gondolok, hogy Nalayának fel kellene próbálni azt a bermudát, amit vettem neki, mert ha nem jó, holnap kicserélem, az egészségtelen ételekre, és megint arra, hogy milyen vagyok a szívemben, aztán arra, hogy a képet, amit találtam, kicsinyíteni kellene, mert így, ahogy van, nem fogadja el az a kutyakeresőkereső fórum, de kicsinyíteni nem tudok kilobyte-okat (jó, nem vágok fel, nagyítani se tudnék.  egyátalán van olyanra szükség bármikor is?), úgyhogy felhívok két barátnőt, de amit tanácsolnak, nem működik, és felhívok egy régi barátot, aki annyira régi, hogy már őszül is, de valamiért kiakad, ha ezt szóvá teszem, pedig szerintem nincs semmi abban, ha szóvá teszem, hiszen ő volt az első, akivel a lépcsőházban úgy csókolóztam, hogy csak na, és ez azért megalapoz némi bizalmaskodást. Tudom ám, hogy nem haragszik komolyan (nem szoktak), csak úgy csinál, de persze segít és megoldja, mert sokmindent tudok egyedül, de azért bőven nem mindent.

Például egészen magamtól viszem holnap műszaki vizsgára a kocsit, mert – mit ad isten –  holnap jár le, és már a múltkor is majdnem megbüntetett a rendőr, mikor megállított és már hónapokkal azelőtt lejárt, de aztán megkérdezte, mi vagyok, mivel foglalkozom, és mégse büntetett meg, ami  nem a kivételezés miatt volt, hanem azért, mert az egyik ott jelenlevő szerint nem tudta, mi az a titulus, amit mondtam neki, ami nem a rendőr hibája, mert senki nem szokta tudni, épp ezért vagy nem is mondom meg, csak ha nagyon muszáj, vagy úgy válaszolok, hogy rögtön körülírom, amitől persze mégfurább lesz, és csak néznek rám, hogy mivan.  

milyen késő lett…milyen csönd van… és milyen éhes lettem…

kenek magamnak is lekváros kenyeret. tudom, hízlal, de végül is az a lényeg, hogy a szívemben milyen vagyok, nem?

hókristályok a tüdőmben, sókristályok a bőröm alatt, és egy kurva nagy jégszilánk a szívemben.
- óvatosan vegyen levegőt, akkor kevésbé fáj.
- és ha én egyáltalán nem akarok?
*
- mit szeretnél legjobban, kicsikém?
- egy világkörüli utat. egy nagy házat sok virággal.
azt, hogy este legyen, lefeküdjek, valaki átöleljen hátulról, lassan elaludjunk, és egészen biztos legyen, h sohatöbbet nem ébredek fel.
*
- tudja, nálunk nem divat szenvedni. se feltűnősködni. mi csendben, elegánsan vérzünk el, kizárólag befelé, kínosan ügyelve, nehogy összepiszkoljuk a kárpitot.
*
- milyen szép a bőröd a sok alvástól!
- vajon ha a kómásoknak nem lennének felfekvéseik, jelentkezhetnének testápoló-reklámbőrnek?
*
- nézd, lélegzik a függöny!
- szegény.

Vegul Recovery lesz a cime az albumnak, es oszinten szolva igencsak orulok neki, hogy megjelenik vegul. Egyszeruen kell a biciklizeshez, nincs mese, nem szinkopal ugy senki, ahogy Marshall Bruce Mathers III.
Ketszer 110 merfold kivett belolem sokat. Elfogyott a kraft, oda a mojo, kifujta a szel, kiaztatta az eso.
Majus vegen 200 merfold, egy nap, Upstate New York.

Van ez az online spamfeljelentő űrlap, úgyhogy én most a nemzeti összefogás jegyében bewamzerolom első ízben mondjuk a Démétér Ház Alapítványt, aztán meglátjuk mi lesz belőle.

Egy jó negyedórám ráment, de kurvára rühellem a pitiáner ügyeskedő kreténeket, mondtam már? Valamint az NHH dolgozzon kicsit az adóforintjaimért.

update: egyelőre az nhh szervere kissé tájmautos, aztán a certificate letöltése se sikerült, háááábazmeg mibűl gondoltam, hogy majd pont ez fog működni.

update2:

Sikeres beadvány beküldés
Elektronikus érkeztető azonosító: 12534010201005051028004387

Dokumentum mentése a C:\Documents and Settings\root\.epa/data/outbox könyvtárba…
A mentés sikerült.

Kirúgtam tegnap egy ügyfelemet, ami pályafutásom során talán másodszor fordult elő. Általában óvakodok az ilyesmitől, mert ugye sose lehet tudni, és inkább igyekszem megvárni, míg a nemkívánatos kliensek maguktól felszívódnak, de ez a faszi most nagyon kiverte a biztosítékot.

Read the rest of this entry »