A miértek sorozatos felvetése – önmagát valóra váltó jóslatként – eredményezné a természetünk feletti teremtés koncepciójának ópiumát1, vagy a gondolkodás idézi elő a hitet?
Ha valaki elég okosan végiggondol egy miértet, akkor szükségképpen el fogja érni a megmagyarázhatatlant. Ezt egy tudós – akiben a materialista alázatosan hisz – egy megfelelő elmélettel mindig megmagyarázza, így terjeszti ki az emberi tudás végesbecsű köpönyegét, aztán remélhetőleg kutatási eredményeit kísérletileg alá is tudja támasztani, ha „van rá költség”2. (Adjatok egy szilárd bankszámlát, és kimozdítom sarkaiból a világot!3) Míg a misztikus ember ismereteinek végére érve nem is bajlódik tovább, hiszen neki ezen a ponton a kérdőjel felkiáltójellé lép elő, akár a túlvégre átért gyalog vezérré4: Hallelúja, dicsérjük az urat, fizessük az egyházadót, interneten foglaljunk templomi ülőhelyet! Vagy a háta mögé köp a bal válla felett, és sebtében gyűjt egy doboz holdtöltei keresztes pókot, csak tükörből néz rájuk, és torokhangon énekel nekik szerdánként.
Az ingadozók pedig az ufók és a kozmikus spórák segítségével adnak a fekáliának hatalmas sallereket: – Minket az ufók tenyésztettek ki. – De ki tenyésztette ki az ufókat? – A kozmikus spórából lettek. – De azt ki szórta szét? – Kötekedő óvodás vagy, öregem!
Isten vs. tudomány? A logikus emberi gondolkodás mindig elvezet a természettudományok szerinti vak véletlen VAGY a hitben megjelenő felsőbbrendű szándék (újdonságot) teremtő képességének szükségszerűségéhez. Az óvatlan okfejtés, a tudományos bizonyosság VÉGES mértékben táguló, leterített köpönyegéről végül legurulva, mindig a megmagyarázhatatlanság perzselő fövenyére hanyatlik; ebből akár arra is lehet következtetni, hogy a bizonytalanság világa tágabb, és magasabb rendű: tartalmazza a tudományosságot is, de nem épül rá; és hármas természetű:
1. A valódi VÉLETLEN
(vagy kifürkészhetetlen szándék)
2. A külső és belső VÉGTELENSÉG
(ameddig véges lény nemcsak eljutni, de elgondolni sem lehet képes)
3. A más DIMENZIÓ
(amelynek világában már az ismert logikai és geometriai axiómák nem érvényesek)
Hogy ez a három volna a szentháromság a materialisták nyelvén, vagy pont hogy a jóisten volna a (még) meg nem ismert jelenségek összességének tudománytalan gyűjtőneve? A lényeg, hogy a mi fejünk egyedül ezen a három (de egylényegű) ponton ütközik a terráriumunk üvegfalába. És hogy mi van odakint?
Odakint vannak a válaszok a felvethető, de meg nem válaszolható kérdésekre; ott vannak a holt és a még meg nem született lelkek; ahol az általam elgázolt gyalogosok majd nekem „szolgálni tartoznak”5; ott van a szél, amikor nem fúj; ott nyer orvoslást minden igazságtalanság; ott találkoznak a párhuzamos vonalak6; ott lehet egyszerre igaz egy állítás és annak ellenkezője; ott vannak azok, amik itt nincsenek. Mindezzel a romantikus naivitással szemben a materializmus hívője azzal a nézőponttal él, hogy a köpönyeg öleli körül a fövenyt. Róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta mind a kettő.7
1 (Karl Marx: „A vallás ópium a népnek.”)
2 (József Attila: A hetedik)
3 (Arkhimédész – Plutarkhosz szerint)
4 (A sakk szabályai: Előlépés)
5 (Szittya hiedelem: ld. Lehel kürtje)
6 (Karinthy Frigyes: A rossz tanuló felel)
7 (Magyar népmese)
