volt egy pasim, Attila.
az érettségim évében ismerkedtünk meg, ő katona volt éppen.
rendszeresen kiszökött, h láthasson.
nem volt egy kigyúrt macsó, de Esztergomban tanult kollégiumban, szakközépben… szóval tudta, hogy kell bánni az erőszakszervezetekkel.
nagyon szerettük egymást. sokat voltam náluk, Tatán.
amikor odamentem, együtt aludtunk a szobájában; amikor ő jött hozzánk, ő aludt az ágyamban, én a nagyi szobájában, a földön. (akkor már 3 éve nem voltam szűz.)
amikor elhagytam, mert beleszerettem Jocóba (akivel később 5 évet éltünk együtt), azt mondtam neki, akkor gyere legközelebb, ha már nem szeretsz, mert szeretek veled lenni, de nem akarom, h neked fájjon.
egyre jobban ment neki anyagilag, mindene megvolt, utazott, nőzött — kihevert engem.
megismerte a feleségét, akitől később két gyereke született.
akkor már nagyvállalkozó volt, rollsroyce-szal járt. engem egyszer vitt vele haza, többször nem bírtam: megfájdult benne a fejem:) azt mondta, a kisfiának is.
a felesége otthon a gyerekekkel, amúgy tanárnő, de később se dolgozott (nem kellett), viszont a házimunkát se látta el, azt is Attila csinálta éjjel, mikor hazaért.
(((amúgy ő indított el a spiritualitás útján)))
egy ideig találkoztunk néha, vacsorázni mentünk, de főleg beszélgettünk, sokat.
egyszer kibökte, h a feleségével sose tudott így beszélgetni.
akkor már vált volna, de a két kisfia miatt nem tudott.
a nő persze nem akart, és Attila üzleti útjai után a gyerekek könnyes szemmel várták a lépcsőn, h apa, ne menj el többet.
mondtam neki, tartson szeretőt (nem magamra gondoltam), de azt mondta, arra nem képes.
egy választása lehet: ha felnőnek a gyerekek, majd akkor, egy igazirendes kapcsolat.
régóta nem tudom, mi van vele.
nem én szakítottam meg a kapcsolatot persze, hanem egyszercsak nem találkoztunk többet.
egy ideig kerestem, majd többet nem.
remélem, összejött neki az igazi.
