rejtett képességeim
bytudok madarat/kutyát/gyereket/férfit szelidíteni.
tudok téli éjjel másfél órát gyalogolni hazafelé erőltetett menetben (többet is, de csak annyit kellett).
tudok 140 km-t biciklizni egy nap alatt, féligmeddig sík terepen (esőben és/vagy éjjel lámpa nélkül).
tudok az északi-tengerben úszni (bár éget).
tudok a londoni tőzsdén alternatívenergia-részvényt venni (ha végre rászánom magam, h használjam azt a tetves alkalmazást).
tudok feszített figyelmet igénylő szellemi munkát végezni, miközben belül folynak a könnyeim a remegő szívembe bele.
stb.
de mindez semmi ahhoz képest, hogy:
meg tudok bocsátani. még magamnak is.
meg tudok érteni olyasmit (nem elméletet:), amiről sose gondoltam volna.
érdeklődéssel rá tudok csodálkozni a más(ik)ra.
tudok várni.
tudok harcolni, de tudok veszíteni is (asszem…)
ilyenek.
“tudok feszített figyelmet igénylő szellemi munkát végezni, miközben belül folynak a könnyeim a remegő szívembe bele.”
Na ezt irigylem. Nem a könnyeket, hanem a fegyelmezettséget.
irigyled, mi?
azt a sok évtizedes gyakorlással elért poroszos fegyelmet, minek következtében úgy tudok (ki)nézni, mintha nem egy szegénygyengenő lennék, akinek meg kell fogni a könyökét, amikor átvezetik a zebrán?
(és ezért nem is vezet át senki brühühü)
Szep. Tenyleg.
és ő is az. Tényleg.
elpirulok most már tényleg:)