Egyremegy

Kill the Irishman (2011) amerikai, 106 perc
Megtörtént történeten alapuló történet a 70-es évek amerikai munkásmozgalmainak mozgalmas éveiből, amikor is egy renegát detroiti proligyerekből előbb renegát szakszervezeti funkcionárius, majd renegát gengsztervezér válik.

Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a főszereplő Ray Stevenson és Lech Wałęsa bajsza között. A film magyarázattal nem, csak mesterien hiteles illusztrációkkal szolgál az egyébként izgalmas korszak eseményeihez. Rendkívüli hálával tartozom az alkotóknak, hogy mellőzték a moralizálást, és nem tukmáltak rám mélyebb tanulságokat: ennyi erővel rózsasándoros motívumokkal kivarrt falusi falvédőt is bámulhattam volna másfél óráig. Csak abból sose jöttem volna rá, hogy az ír akcentus rondább-e amerikában, vagy az olasz.

IMDB 7.1 – hát ja, nekem is annyi, de mondjuk nem bántam meg. Viszont még mindig nem tudtam meg, hogy miért vonzó életpályamodell minden hőzöngő proli számára a gengszteri hivatás.

Az elitkommandó 2  – Tropa de Elite 2 (2010) brazil, 116 perc
Zaklatott hangvételű, pörgős film egy jó útra térő kommandósparancsnokról, aki a fél életét a bűnös rendszer szolgálatába állított különleges katonai alakulat tisztjeként élte le, ám egyszer csak.

A cselekmény nagyon tömény, nehezen követhető, talán részben a portugál hangsávnak és az esetlen feliratozásnak köszönhetően. Mégis lebilincselő, két órás megfeszített figyelmemet kiharcoló remek kis mozi.

Könnyed elalvás előtti szórakozásnak szántam a bombasztikus cím és sablonos B-movie trailer alapján, de alaposan csalódnom kellett. A képek egy frontriporter telefonjából vagy egy deszantkatona taktikai fejkamerájából is jöhettek volna, ezáltal a gátlástalan és szenvtelen erőszak, a siralmas nyomor és az arrogáns hatalom attribútumai zavartalanul obszerválhatóak, összefüggései naplófőkönyvi pontossággal lemérhetőek. Ez nem halivúd, nincs sokkoló dramaturgia, sem pedig oszkárra ácsingozó erkölcsi mondanivalók jólmegmondása: ez egy jegyzőkönyv, leltár, passanger manifest. Az élet kétségbeejtően  szar, mindenki geci, a helyzet pedig reménytelen, és ez már így is marad. Rio de Janeiroban.

Mi meg örülhetünk, hogy nekünk itt káeurópában csak ilyen provinciális suttyók jutottak, mint a Draskovics, Pintér, Kaya Ibrahim, meg az az agysorvadásos fasz, hálistennek már el is felejtettem a nevét.

IMDB 8.4 (!)

nekem 9.5, maradandó élmény, melegen ajánlom

Élve eltemetve – Buried (2010) amerikai, 95 perc

100 dolláros költségvetésű remek kis mozi. Csávó arra tér magához, hogy valami dobozban van bezárva, van egy öngyújtó a zsebében, és egyszer csak megcsörren egy mobiltelefon. Amiből hamar kiderül, hogy ő most el van rabolva, és egy koporsóba van bezárva, a föld alá temetve (azért térerő van, was zicher ist zicher).

A telefonon kéne az utasítások szerint a váltságdíjat megszereznie, de persze ő igyekszik inkább a kiszabadulásán dolgozni. Persze fogy az idő, fogy a levegő, és a mobil aksija se tart örökké. Igen mulatságos beszélgetéseket folyatat olyanokkal, akiktől segítséget remél.

Remekül szórakoztam, 10/8

https://encrypted.google.com/search?q=eltemetve+buried+torrent

Az indokoltnál kicsit több zsidózkodás közben egyszercsak feltűnt, hogy nincsen néger szereplő, de még csak statiszta se, és onnantól direkt figyeltem, hogy legalább mutatóba egyet betesznek-e, de nem. Leszámítva talán Jimi Hendrix megkerülhetetlen nevének említését.

És sajnos nem jutottunk közelebb annak a megfejtéséhez, hogy a 60-as évek legvégén honnan kerültek elő hirtelen ezek a korahuszonéves kölykök, akik azonnal tudták, hogy akkor és ott mit kell csinálni. Nemcsak Woodstockban, hanem pl. Liverpoolban is. De lehet, hogy ezt csak mi nem értjük, nekik meg kurvára természetes.