Egyremegy

Macska a hóban
Tiszta a mancsa
Olvad a télben

Árny van a lámpán
Nappali éjen
Fény a sötétben

Hó van a macskán
Mocskos a mancsnyom
Megfagy egészen

felsírt bennem a lélek
agg tüdeje megtelt
szóltak neki, hogy élek
a VÉLETLEN most megvert

lapát tenyere csattant
éltes csecsemőm hátán
szemem könnybe lábad
a VÉGTELENSÉG láttán

büdös, és bőg, mert fázik
kukába’ nyálkás teste
nem lesz belőle másik
DIMENZIÓ lett a veszte

Jegyet vettem
Elfogytak a levelek
Kopasz erdő
Nem zúgja a nevedet
Őszre tél jön
Csukott szájjal nevetek
Tavasz – mondom
Szürke égre meredek

Tüdőm hideg
Kacagjatok, gyerekek
Fagyott lelket
Nem belétek lehelek
Sokan vagyunk
Elhajózom veletek
Más a világ
Boldog ahol lehetek

Veszett róka megkerült
Hátranézni nem merek
Habzik-e a szája még
De nyúlcipőbe’ lépkedek

Igazi hideg kés
Igazi hideg kéz tartja
Hűs szemed mögém néz
Megváltó fagyhalál
Égő jégcsipkével
Égi jelet küld
Végtelen hatalma

Bántó a meleg fény
Bársony a hóhér karja
A pokol csak szívkórház
Bocsánat, felejtés
Üres héj kandallón
Álmomban tea fő
Tálcámon pogácsa, alma

10 KOMPJÚTER “Internet:”, HOLNAPTÓL
20 ISTENKÉNT “Agyal csak:”; SZÍVE, CSEND
30 KÉPERNYŐ “Szeme néz könnytelen”
40 ÜVEGSZÁL(VÉNÁJA, MEGFESZÜL)

Főnixtestével héjt repeszt
Míg hamvai letűnt tűznek, mi
Szilikoncsöcsöket markolunk
Lihegésünktől kódja nő

Énekes kedvünket megveszi
Míg hullanak offline-os gének el
Jogi személyként rád kopog
Genezis 2.0 jön el

trillió teremtő(mi:Leszünk) {
ő Nem.HIBÁZ: le.nemTép(almát);
mint (egyetlen, “nagy@teszi.ki”);
mit.lelkünknekNyugodni(beígért);
}

<feltöltöm>dalomat<vakmerőn>
<!-­- Főnix, bár embrió, csőre vág -­->
<te érted=”/és/jelented.tébolyom”>
<ő tollzubbonyával=”majd.kényszerít”>

Langyos ólam odahagytam
Rózsaszínből kivetkőztem
Hátam nyirkos, összefagytam
Üres mezőn hentergőztem

Meghajlítok időt, teret
Hogy ott görbén magam legyek
Kihúnyt fényben sütkérezek
Fagyhalálból föléledek

Fényből nézve minden ragyog
Gonosz csaló huncut lehet
Nem bolond, csak gyerek vagyok
Nem halál vár, hazamegyek