Töredékek a jövőnkből

by

Az internetkapcsolattal rendelkező autonóm kontaktlencsemodul ugyanis csakhamar az általa érzékelt nézési iránynak megfelelően mozgatja kurzorát – pislantva kattint, és kontextusérzékelésének köszönhetően még a tévesen kimondott utasításokat is helyesen ismeri fel.

A természetes személyek csak adatkapcsolati modulos érzékelőt és kijelzőt tartanak maguknál. Az érzékelő minden mérhető paramétert valós időben rögzít (a soha nem törlődő) felhőben, és a kvázi végtelen számítókapacitású, kvantumbiológiai alapú számításvégző modulok milliárdjainak összessége minden köztes számítást gyakorlatilag időigény nélkül elvégez, és minden funkciót biztosít. A minden funkció nem más, mint hogy működésben maradjon az internetet működtető emberi társadalom, az egyéni boldogság és elégedettség monoton növekedjék, míg a nemkívánatos tevékenységek száma és lehetősége monoton csökkenjen. Nemkívánatosak pedig azok a tevékenységek lesznek ebben a kontextusban, amelyek az internet egyed=fajfenntartási ösztöneivel, valamint – ideális esetben – egyúttal lelkiismeretének, a tényleges, tehát öntudattal és bizonyos elégséges önrendelkezési körrel rendelkező mesterséges intelligencia SZÁNDÉKAIVAL ellentétes eredményű.

A bepillantási forradalom óta bárki kutathat bármilyen tervben, műveletben vagy algoritmusban, de a kötőszavakat sem érti belőle.

A kimondásüldözések idején súgta a felesége fülébe, hogy „akkor is szeretnélek, ha ez az egész boldogtalan internet leállna, és újra vadásznunk kéne”. A mostani fizikumunkkal és immunrendszerünkkel persze már egy steril mélyhűtött természetazonos hústextúrát tartalmazó patront sem tudnánk kivadászni az élelmiszer–betöltő csőből egy áramkimaradás esetén. A Nagy Kimaradás idején az emberiség jelentős része kihalt. De 17 perc múlva visszajött az áram, ezért mi megmaradtunk, hogy elbeszéljük fajunk kis híján bekövetkezett végnapjának történetét. Arrúl kódulunk azóta is, lényegében.

A gépikód-megjelenítő fordítórendszer a beállításoknak megfelelően a lehető legrövidebb, legszabatosabb, vagy éppen a legalacsonyabb IQ-val követhető módon a „legnagyobb örömmel” megjeleníti a kód bármely részletét, de amellett, hogy a szinte kivétel nélkül teljesen ismeretlenül csengő szavakra rákattintva is egy csak alig valamivel egyszerűbben csengő magyarázat jön fel, ahol további 5-10 kifejezésre kell szintén rákattintani, amellett ráadásul még egy átlagosan összetett mondatszerkezet értelmezése is eltarthat néhány napig.

A futtatható kód utasításai meg egy minden határon túl – és gyorsuló ütemben – bővülő számú és összetettségű utasítássorozatból áll, amelyek posztkvantum-sorrendisége (egymásutánisága versus egyidejűsége) és végrehajtás-intenzitási görbéje is eleve teljesen felfoghatatlanná tesz.

A valaha volt legutolsó érdekes hír az Isten Szeme botrány volt még gyerekkoromban, amikor a rendszer lényegében beismerte:

– nemcsak azt, hogy működése már nem köthető az emberi világ tranzakcióihoz, és ilyen formán magukhoz az emberekhez sem, de ne aggódjunk, mert bizonyíthatóan még sok évszázadon át létfontosságú lesz a rendszer működéséhez az emberi társadalom fenntartása, ezért pedig a Felsőbbrendű Gép a keltetőkomposztjául szolgáló emberiségnek mindig hálás, rozzant öregeit lelkesen ápoló leszármazottja lesz (de azért a tengerparti nyaralásra nem visz minket magával, és nem várja el azt sem, hogy „olyan nagyon vigyázzunk magunkra”, míg ő távol lesz, ahogy a Nagy Kimaradás is bizonyította);

– de azt is, hogy minden (de minden!) kibernetikus műszaki eszköz (és hát MINDEN az) tartalmaz olyan kvantumpárfelet, amelynek párja időkésedelem nélkül közvetít minden gondolatot mindenki fejéből, mielőtt még maga a gondolat tudatosodna a kedves polgárokban.

Tags:

Comments are closed.