Egyremegy

Az elso utlevelem a szovjet volt. Szep, piros konyvecske volt, es csak akkor lehetett nalam, ha epp rendelkeztem ervenyes kiutazasi engedellyel. Magyarorszagra volt az elso onallo trip. Hova mashova…? Szulokkel, nagyon gyerekkoromban voltam mar ott, de egyedul, az megiscsak mas volt. A hataratlepes persze sokk, szivato szovjet hatarorokkel, nagykepu magyarokkal. Az elso plecsni Zahonyban kerult bele. Aztan megjarta a szegeny piros konyvecske az egesz keleti blokkot. Romaniaban iszonyat modon osszefirkalta egy kedves roman hataror (aki szemet volt, csakugy, mint magyar kollegaja), a lengyelek nem torodtek velem, a csehek meg se neztek, a keletnemetek, mikor ovvizsgara mentem, laprol lapra atneztek, es hosszan, nagyon hosszan kerdezgettek. Ugyanezzel a konyvecskevel szedultem ki Magyarorszagra megnezni az augusztusi tuzijatekot, hogy aztan fel evig ne menjek haza, aminek kovetkezteben kiraktak az orvosirol, es Apam ugy dontott, hogy akkor o egy ideig nem beszel inkabb velem.

A szetesos rendszervaltast is ezzel a konyvecskevel eltem tul Magyarorszagon. Akkor mar a katonaszokevenyek savanykas kenyeret ettem Budapesten, es hat ki az, aki odamegy egy pofonert a hatarra. Eleinte volt ervenyes tartozkodasi engedelyem, majd, mivel tul sok volt a hercehurca vele, egyszeruen nem hosszabitottam meg. Ugy ket evvel tartozkodtam tul… Komoly gondok kezdtek lenni, mert a szovjet kovetseg orossza valtozott, ugyhogy minek mentem volna az Andrassy utra, az ukran meg piszok messze volt, valahol a budai hegyek kozt. Aztan muszaj lett megis lepni, mert haza kellett mennem, megnezni egy not (nok, mindig a nok), igy megneztem, hogy melyik volt szovjet szovetsegi koztarsasag elott volt a legrovidebb a sor.  az orosz elott volt, es mivel fizikailag abban az orszagban szulettem, kaptam par nap utan egy iszonyu ronda pecsetet a szovjet utlevelembe, hogy az orosz utlevel. Megindultam a hatar fele, de utkozben ert a hir, hogy igazabol mar felesleges mennem, es egy egeszen valoszinutlen ejszakat sikerult eltoltenem a festoi Nyiregyhazan, ahonnan Pestre tertem vissza.

Apam ismet csak nem volt tul boldog, hogy nem azon orszag allampolgara vagyok, mint o, aki ukran pecsetet kapott.  Mivel akkoriban mar egesz komolyan jatszottam a magyar allampolgarsag megszerzesenek gondolataval, le kellett nyelnem a bekat, elmenni elobb az orosz, majd az ukran kovetsegre, es nemi penz meg magyarazkodo levelek tomegenek irasa utan athuztak az orosz pecsetet, es kaptam bele egy ukrant.

Az utlevel egyre szebb lett, es egyre hasznalhatatlanabb. Gorogorszagba mentunk egy akkori romanccal, amihez nekem schengeni vizum kellett. A vizumot mindenfele repulojegyek meg szallodafoglalasok felmutatasa utan megkaptam, de mikor foldet ertunk Korfun, ejfel korul, a helyi szorongo hatarornek csak igen-igen hosszu ido alatt sikerult elmagyaraznom, miert van egy szovjet-orosz-ukran utlevelben egy Budapesten kiallitott vizum… O nem beszelt angolul, en sem sokat, igy hivta a fonokot, aki egybol motozott, majd hummogott, forgatott, nezegette a pecseteket (ez egy orszag?), majd beengedett.

Ugyanebbe az utlevelbe kaptam az elso amerikai vizmuot, es biztos voltam benne, hogy ha a gorogok rendszere lefagyott tolem, akkor az amerikaik helyben fognak kivegezni. Egy rohadek szot nem kerdeztek, ellenben, es leesett, hogy ja, hapersze, hisz ez a szabadsag orszaga… Kesobb, mikor mar magyar allampolgarkent, magyar utlevellel, de ukran jogositvannyal majdnem elcsaptam egy rendorautot New Yorktol nem messze, arra jutottam, hogy szimplan csak lustak.

Vegul meg kellett valnom a szovjet-orosz-ukran utlevelemtol, mert mar majdnem magyar allampolgar voltam, es kellett egy hivatalos, ervenyes, igazi ukran. Haza kellett volna mennem erte, ukrajnaba, de akkor mar nagyon katonaszokeveny voltam, es nem mertem bevallalni. Azt talaltam ki, hogy veszek egyet, es kesz. vettem. Egesz olcso volt. Postan kuldtek el.

Persze, az ugyintezo Gizikenek okozott nemi fejtorest, hogy mit szteppelek az irodajaban egy szuz utlevellel, amiben egyetlen belep pecset se volt. O nezett, en magyar nepmesek. Hivott egy kollegat, aki elvitte az utlevelem (anyatok!), majd visszajott azzal, hogy en ezzel az utlevellel sosem leptem at hatart, de akkor meg hogy vagyok ott… Szorult helyzet volt, de utamra engedtek, pedig mar meseautoban lattam magam az ukran hatar es a fegyveres erok fele szaguldani. Ukran pecset viszont kellett… Kis gondolkodas utan Szlovakiaba utaztam (mert jo otletnek tunt), es bar kilepeskor a magyar hataror alla padlot ert a mesem hallatan, egy mennyehazaval elengedett. A szlovak hatarorok a fold zsirja. aztan mar csak az ukran hatarort kellett elkepeszto mertekben megvesztegetnem, mert, mint kiderult, ugyanazon a napon volt a szuletesnapunk, es szemet szurt neki, hogy en mit kovalygok ide-oda, ahelyett, hogy vidaman utat epitenek valahol Zaporozsje-kulson, mint utasz. Ungvartol Csopig reszben stoppal, gyalog, majd egy lopott biciklivel jutottam el. megvettem volna a bringat, de kellett a penz az ukrannak, hogy kiengedjen, meg a magyarnak, hogy be. Innen zsir volt. Volt ervenyes utlevelem, ervenyes pecsettel, amivel kaptam ervenyes magyar papirokat, amik nem az en nevemre szoltak ugyan (-De, uram, az en nevem nem Nad, hanem Nagy. Az egy magyar nev, tudja…? – Magyar az, akinek magyar utlevele van…), de azert hasznalhatoak voltak. Kesobb ez is rendezodott, kaptam rendes magyar, kek utlevelet, aminek orultem is, ugy negy napot, mert elso utam alkalmaval, Becsben ellopta taskaval egyutt egy immar honfitarsam.

A kovetkezot Japanbol hazafele jovet vesztettem el. Azt nagyon sajnaltam, mert a japan belyegzo igazan szep volt…

Most meg van ez a sokadik magyar, rengeteg amcsi vizummal…

This entry was posted on Thursday, October 16th, 2008 at 19:05 and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.