Wintertime Love*

by

16 és fél éves voltam.
Elvittek minket Moszkvába.
Nem mindenkit, csak aki akart.
Vonattal mentünk.
Mi 3 lány (az egyik menyasszony, a másik komoly kapcsolatban, a harmadik /én/ szakítás után) az egyik hálókocsiban, ők 4 fiú (családi állapotuk ismeretlen) a másikban.
Évfolyamtársak voltunk.
Jaj, menjünk át hozzájuk; jaj, ne; jaj miért nem jönnek ők; jajjaj.
Végül átmentünk. Az egyiknek, saját kérésére, levágtam a körmét. Pont annak, akinek a legjobban tetszettem, ellenben nekem ő a legkevésbé.
Ez onnan derült ki, hogy pontoztak minket. Hálisten ezt akkor még nem tudtuk.
Szálloda, kétágyas szobák.
A barátnőm (komoly kapcsolatban) áthív a fiúk közül kettőt, az én javaslatomra.
Mert én dehogyis tennék ilyet.
(Már akkor is ügyesen manipuláltam másokat.)
Az ürügy is megvan: nem működik az egyik lámpánk.
Jön a két fiú, hoznak egy tekintélyes méretű lámpát.
Minden emeleten gyezsúrnaja, biztos nagyot nézett.
(Hát még másnap, mikor már paplannal jöttek.)
PJ, nevezzük így, hiszen ez a monogramja, leül az ágyamra, a másik meg a barátnőm (komoly kapcsolatban) ágyára.
Aztán mi hamarosan elkezdünk csókolózni, ők meg kimennek a társalgóba beszélgetni.
Aztán ez rendszeressé válik.
Kicsit zavar, hogy PJ egyidős velem.
(Már akkor sem tudtam hová tenni ezt a felállást.)
Viszont sötéthajú és kékszemű.
(Már akkor se tudtam ennek a típusnak sokáig ellenállni.)
(Nemrég megnéztem az iwiwen. Hát… inkább nem mondok semmit.)
Mi átcsókolózzuk, -tapogatjuk és -alusszuk az éjszakát, ők átplátóizzák a társalgóban.
Kényelmetlen lehet. Nekik. Minden értelemben.
Szex nincs, holott egyikünk se szűz már. De jobb is így valahogy.
Napközben sokat vagyunk négyesben.
Hazafelé bezárkózunk a vonatban a vécére.
Dohányozni tanít, nem sok sikerrel.
Csókolózunk stb.
Sose beszélünk róla, de egyikünkben sem merül fel, hogy lesz itthon folytatás.
Viszont, már utána, ha a gimiben szembetalálkozunk a folyosón, sokatmondóan mosolygunk egymásra.
Milyen szépen néztek egymásra, mondják.
És hogy hogyhogy én se akarok többet.

Akkor még nem tudják, sőt én se tudom még, hogy már 16 és fél éves koromban is rendelkezem azzal a szívpáncéllal, amelynek köszönhetően százszorta könnyebben tárom a lábamat szét, mint a szívemet ki.

 

 

*Trying so desperately to be free

Comments are closed.